heti hetes

Pillantás a buborékhídról

Linczényi veszélyesnek tűnő morális hídépítési bravúrja vs. József Attila. Egyszerűbben: „Na, ne szórakozzunk már!”

Uj Péter
vélemény

Linczényi magyarázata Hajós TV2-s múltjára és a saját újindexes múltjára: Csak úgy lehet hidakat építeni a buborékok között, ha átmegyünk másik médiumokba

Szerinte „két iskola van”. Az egyik iskola azt mondja: „ahol mondod”, a másik iskola pedig „amit mondasz”.

Mészáros Juli
tévé

Hajós a Heti hetesben a TV2-ről: Láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel

Majka is felidézett egy történetet, amikor Szalai Viviennel ordítoztak a telefonba.

Mészáros Juli
tévé

Árpa Attila fontos kérdést tett fel: Vajon most Csiszár Jenővel mi lesz?

„És még hány ilyen van? Ki lehetne a Doge-féle takarítógép magyar megfelelője? Ránk férne.”

Mészáros Juli
ÉLET

Majka a Heti hetesben próbálta védeni Ördög Nórát azzal, hogy ő is fellépett Mészáros Lőrinc rendezvényén

Aztán Vadon János elmondta, hogy létezik olyan opció is, amikor „nemet mondasz”.

Mészáros Juli
tévé

A Heti Hetes maradt, ami volt: kocsmai szintű, gúnyolódós heherészés a 90-es évekből

Sikerült megtartani a szintet – a közéletet messziről simogató faviccekkel élesztették újra a műsort, ami a közéletet messziről simogató favicceivel futott be.

Mészáros Juli
tévé

Majkával, Hajós Andrással és a jólvanezígyes Nagy Ádámmal tér vissza a Heti Hetes

Az első adás a választások estéjén 19:30-tól lesz látható.

Benics Márk
Média
Podcast

Borízű hang #255: A háttérthatalom együgyű pártja [rövid verzió]

Forradalmi követelés: drogmentes rendőrséget! Miért nem tudnak parkolni a kínaiak? Mit akar Lázár János a vécékefével? A választás titkos sztárjai a BlackRock támogatásával: Hiller haver, Jakab Péter, Humanisták, Vona Gábor.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast
Podcast

Borízű hang #255 [hosszú]: A háttérthatalom együgyű pártja

Forradalmi követelés: drogmentes rendőrséget! Miért nem tudnak parkolni a kínaiak? Mit akar Lázár János a vécékefével? A választás titkos sztárjai a BlackRock támogatásával: Hiller haver, Jakab Péter, Humanisták, Vona Gábor.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Ki gondolta volna 25 évvel ezelőtt, hogy ezt mondja majd Orbánról a Heti hetes műsorvezetője?

Csiszár Jenő Szijjártóról is beszélt Lentulai Krisztián műsorában.

Mészáros Juli
gondolatok
Podcast

Borízű hang #161: A paywall mögé dugott világháború és a hokkaidói filmesztétika

Utoljára vasárnap! Megmondta Pink Floyd elvtárs: a paywallt föl köll húzni! Measuring the mézsör. Mongol jurta a József körúton. Az etióp törpekölespalancsinta nyomában. Újabb tudományos áttörést köszönhetünk a Borízű hangnak, ezúttal Japánban. どういたしまして.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Most már tényleg megszűnik a Heti Hetes

18 év után lesz vége a bulinak.

Rényi Pál Dániel
Média

Magyar Nemzet: Csiszár Jenő lesz az új milánói főkonzul

A lap szerint a műsorvezető egy ideig élt is a városban.

Czinkóczi Sándor
Média

18 év után vége a Heti Hetesnek

A tervezett negyven helyett csak tizenhat adást készít idén az RTL Klub. Havi hetes.

Botos Tamás
Média

Meghalt Grespik László

Gaudi-Nagy Tamás jelentette be a hírt. Grespik 52 éves volt.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ