És azért is, hogy középületekre se lehessen kirakni az erőszakos, „sátáni csoport” jelképét, a szivárványzászlót – mondta Toroczkai László, az újraválasztott pártelnök.
A felvonulás idén a járvány miatt elmarad, de így is sok programmal indul el a 25. Pride. Hogy mi szükség van még mindig erre a rendezvényre, és minden változott itthon 25 év alatt, arról a Budapest Pride két szervezőjével, Csikós Ádámmal és Majercsik Jojóval beszélgettünk.
Andrzej Duda még az elnökválasztás második fordulója előtt beterjesztené a javaslatát.
Hatalmas botrány lett belőle, amikor kiderült a 20. század legbefolyásosabb színikritikusa, Molnár Gál Péter ügynökmúltja. Halála után megjelent emlékirata sokat elmond az állambiztonság működéséről, az értelmiség kompromisszumairól vagy éppen a Kádár-kor meleg szubkultúrájáról.
Jövőre pedig Szegeden is lehet.
A szólásszabadságra hivatkoztak.
A KDNP szerint vallásgyalázó a Krisztus első megkísértése című vígjáték, mert homoszexuálisnak állítja be Jézust.
47-en állnak bíróság elé, 10 év börtönt is kaphatnak.
Az Eurostat adatai szerint Magyarország jóval az EU-s átlag alatt, a mezőny utolsó 4-5 helyén áll az azonos neműekkel kapcsolatos kérdések megítélésében.
Ilyen a szerelem!
Egy új, részben meleg tudósok által készített kutatás eredményét a homofóbok is könnyen a maguk szája íze szerint értelmezhetik. Pedig a kutatók szerint pont azt mutatták meg, mennyire természetes és normális, ha valaki azonos nemű emberekkel szexel.
Erre jutott egy majd félmillió ember genetikai adatainak elemzésével készült kutatás.
Ezt sajnos sosem tudjuk meg, pedig biztos sok kérdést lehetne feltenni azoknak, akik mindig egyetértenek Orbán homofób udvari bolondjaival abban, hogy a Pride undorító.
Mit mondana ma Mózes?
A legfelsőbb bíróság szerint a jognak nem kellene szabad akaratukból cselekvő felnőttek magánügyeivel foglalkoznia.