Hongkong

A finn rendőrség szerint kínai konténerhajó rongálhatta meg a balti-tengeri gázvezetéket

Úgy gondolják, hogy a hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear okozhatta a Balticconnector finn-észt gázvezetéken keletkezett károkat, amikor végighúzta a horgonyát a tengerfenéken.

Herczeg Márk
rejtély

A gyereket vállaló szülőknek közel egymilliót fizetnek Hongkongban, ahol ez az összeg egy havi lakbérre sem elég

Egy hongkongi ingatlanügynökség szerint egy körülbelül 45 négyzetméteres lakást lehet ennyiért megkapni egy hónapra.

Mészáros Juli
külföld

Finnország egy kínai hajó után nyomoz a megrongált finn-észt gázvezeték ügyében

A nyomozók említették a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajót is, ami Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik.

Herczeg Márk
külföld

Szijjártó elment Hongkongba, ahol először a harmadik világháború kitörésétől félt, aztán rátért végre az akkumulátorokra

Aztán meg játszósban szólt be egy nagyon lazát az Európai Parlamentnek.

Mészáros Juli
POLITIKA

Medencévé változtatta Hongkong utcáit az özönvízszerű eső

A meteorológiai mérések bevezetése óta soha nem esett még annyi eső a városban, mint csütörtökön.

Molnár Kristóf
külföld

Halálba zuhant egy 68 emeletes épületről a francia extrémsportoló és fotós Remi Lucidi

Az extrém magasságokban fotókat készítő művész feltehetően egy tetőtéri lakáson kívül rekedt a halála előtt.

Haász János
külföld

Egy hongkongi bíróság visszautasította a kormányzat kérelmét, hogy tiltsák be a tüntetések dalát

Több nemzetközi sporteseményen is ezt a dalt játszották le a hivatalok himnusz helyett.

Fődi Kitti
külföld

Hongkong vezetője az ellenállástól óvott a terület Kínához való visszatérésének évfordulóján

„Vannak pusztító erők, amik puha ellenállást fejtenek ki Hongkongon belül elrejtőzve. Ezért ébernek kell maradnunk, és saját magunknak kell kezdeményezünk a nemzetbiztonság megvédelmezését” – mondta az egykori biztonsági főnök, John Lee.

Herczeg Márk
külföld

Sorszám a nyakban, ellenőrzött transzparensek: három év után engedélyeztek egy tüntetést Hongkongban

Csak olyasmit szabad skandálni, ami nem sérti a nemzetbiztonsági törvényt.

Szurovecz Illés
külföld

Lázítónak ítélt mesekönyv miatt csaptak le a rendőrök Hongkongban

Áthallásosnak érzik a farkasokkal szemben védekező bárányok történetét.

Szurovecz Illés
külföld

Tízezrek követelik, hogy ne szerepelhessen az Oscaron a kínai kormányt támogató hongkongi filmsztár

A harcművész Donnie Yen egy interjúban zavargásoknak nevezte a hongkongi tüntetéseket.

Boros Juli
külföld

Demokráciapárti aktivistákat ítélt el a hongkongi bíróság

Nem tettek eleget a kínai titkosrendőrség kéréseinek.

Király András
külföld

Már nem lesznek kitiltva Hongkongból a hörcsögök

De tesztelni fogják őket koronavírusra.

Boros Juli
ÁLLAT

Épp, hogy szabadult, újra bebörtönözték Jimmy Lai hongkongi médiavállalkozót

Most irodabérléssel kapcsolatos csalás miatt ítélték el a demokráciapárti Apple Daily tulajdonosát.

Csurgó Dénes
külföld

Meghalt Csiang Cö-min, Kína korábbi elnöke

Csiang Cö-min a Tienanmen téri vérengzés után került hatalomra, vezetése alatt vált Kína a gazdasági szuperhatalommá, de az erőszaktól sem riadt vissza a Kommunista Párt védelmében.

Csurgó Dénes
külföld