iskola

„Még egy Rákosi-képet is küldtem nekik a levél mellett, akasszák ki a falra, mert azokat az időket idézi ez az erőszakos államosítás”

6 önkormányzat a végsőkig kitartott, de a Klik végül elvette a falu sportcsarnokát, tornateremét. A fűtést és a konyhán dolgozókat persze továbbra is a település fizeti.

444.hu
oktatás

Most az érdekli a kormányzatot, hány gyerek tanul rovásírást

Csak nehogy a tanulás rovására menjen!

Sarkadi Zsolt
oktatás

Közel megduplázódott az egyházi iskolákba járó gyerekek száma az elmúlt hat évben

A gimnáziumok top100-as listájában 15 egyházi intézmény szerepel.

Botos Tamás
oktatás

A pénznél is fontosabb lenne a szabadság az iskolákban

A túlzott központosítás a legfőbb oka a magyar tanulók rendkívül rossz PISA-tesztjének, mondja Nahalka István oktatáskutató. Amíg nem engedjük a tanárokat szabadon dolgozni, addig nem lesznek jobbak a diákok.

Magyari Péter
oktatás

Új acéllétrákat építettek a kínai gyerekeknek, hogy ne haljanak meg az iskolába mászva

A kínai Atuler faluban eddig bambuszlétrán kellett a hegycsúcson lévő suliba kapaszkodni.

Botos Tamás
Külföld

250 ezer forintot zsaroltak ki iskolatársukból a budai gyerekek

Azt állították, fotójuk van arról, hogy dohányzik, amit megmutatnak a családnak. Aztán folytatták hónapokon át.

Tbg
bűnügy

Továbbra is reménytelenül leszakadóban a cigányok a munkaerőpiacon

Csak a közmunkapogram hozott némi statisztikai javulást, lesújtó a kép.

Tbg
gazdaság

Százezreket keres a falujának a mémmé vált kisfiú

2015-ben fotózták le a ghánai Jake-et, most a képével gyűjt pénzt a faluja.

Sarkadi Zsolt
külföld

A rendőrök tanítják internetezni a gyerekeket Békésben

Czinkóczi Sándor
INTERNET

Talán sikeres lehetett volna a népszavazás, ha nem szórnak el kétmilliárd forintot iskolafelújításra

Fájóan hiányzott ez az összeg a kampány finiséből.

Horváth Bence
politika

Lelőtte apját, majd az iskolánál kezdett lövöldözni egy tizennégy éves fiú

Egyelőre nem tudni, hogy hogyan jutott fegyverhez a dél-karolinai gyerek.

Botos Tamás
külföld

A magyar fiatalok negyede egyáltalán nem védekezik, sokan azt sem tudják, hogyan kellene

Éppen ezért elég aggasztó, hogy az utóbbi években szinte teljesen leálltak a felvilágosító kampányok.

Czinkóczi Sándor
SZEX

Milliárdokat költött az Emmi egy használhatatlan iskolai szoftverre, amit ráadásul egyszer már megvettek

4 milliárd forint ment el az új szoftverekre, és van olyan program, ami még a pályázati követelményeket sem tudja teljesíteni.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Börtönre ítélték a miháldi Walter White-ot

A 25 éves férfi maga kotyvasztotta a drogot (egy tepsiben!), amit egy iskola közelében árult a fiataloknak, akik többször is rosszul lettek a cucctól.

Herczeg Márk
bűnügy

Kannabiszerdő volt az iskola mellett

G. termése 2 méter magasra nőtt. Eközben a szomszédban a gyerekek mit sem sejtettek...

Herczeg Márk
bűnügy