iskola

Nagykabátban, csizmában ültek az órán a diákok egy szombathelyi iskolában

Az ablakokon süvít be a szél, mit gondolnak, az iskola hogyan oldotta meg a problémát?

Albert Ákos
oktatás

Az MTA felmérte az oktatás helyzetét, és aggasztó eredményre jutott

Hiába a béremelés, a tanárok fizetése még mindig borzasztóan alacsony, a szegény gyerekek pedig annyira le vannak maradva, hogy arra már a kutatók sem találják a szavakat.

Albert Ákos
oktatás

Fantomdiákok után kért állami támogatást egy alapítványi iskola

Nyereményjátékkal szereztek adatokat a csaláshoz.

Czinkóczi Sándor
bűnügy
Videó

Inkább a tévében alázzák a diákokat, mint hogy felkészítsék őket a XXI. századra

Semmi sem mutatja be olyan látványosan a magyar oktatás bajait, mint ahogy a kormánymédia megsuhintotta a fegyelmező pálcát a tüntető diákok felé. Pedig Orbán szerint az lesz belőlünk, amire a szellemi képességeink alapján jutunk.

Botos Tamás, plankog, Kiss Bence
video

Méhnyakrákellenes előadásnak álcázta iskolai kampányrendezvényét a miskolci fideszes képviselő

Reméli, Orbán Viktor még jó sokáig marad az ország miniszterelnöke - erről is beszélt Csöbör Katalin egy gimnáziumi előadáson, ami elvileg a méhnyakrákról szólt volna. A diákokat egy-egy palack Szűz Vízzel vigasztalták.

Boros Juli
POLITIKA

Az EMMI szerint alkotmányos volt az iskolák einstandolása és állnak az Alkotmánybíróság vizsgálata elé

Olyan történt, ami még soha: nem egy párt-, civil szervezet vagy magánszemély, hanem egy bíróság mondta ki, hogy alaptörvényellenesen vették el a vagyont.

Szily László
POLITIKA

Szexuális erőszakkal vádolják a gyáli iskolást, aki Facebookon üzente az egyik lánynak: jó lenne szexelni!

A fiú többször is nyakon puszilta a lányt a folyosón.

Botos Tamás
bűnügy

Gyerekek vagyunk, nem az a dolgunk, hogy 8 órákat dolgozzunk

Több ezer diák vett részt a diákok által szervezett tüntetésen, amelyen a magyar közoktatás állapota ellen tiltakoztak. A diákokat kérdeztük arról, mi a baj az utóbbi években agyonreformált oktatással. És persze, hol vannak ilyenkor a kedves szülők?

Tbg
oktatás

Nálatok elmarad a tanítás a hiányzó diákok miatt? Vagy minden megy a megszokott mederben?

A délutáni diáktüntetés előtt arra kérték a diákokat, hogy ne menjenek iskolába, helyette beszélgessenek az oktatás helyzetéről. Ha te részt veszel ilyesmin, meséld el nekünk!

Horváth Bence
oktatás

Bekamerázzák az iskolákat Delhiben, hogy a szülők élőben nézhessék a gyerekeiket

Az iskola legyen transzparens és elszámoltatható! - mondja a kormány. Meg így talán kevesebb gyereket fognak megölni vagy megerőszakolni.

Albert Ákos
külföld

Hiába mondja a kormány, hogy minden rendben, továbbra is sok tanár hiányzik a közoktatásból

147 településen keresnek tanárt.

Haszán Zoltán
oktatás

Kondenzvízzel kell kezet mosniuk a kisiskolásoknak

A fenntartó tankerületi központ szerint nem, az epidemiológus szerint viszont fertőzésveszélyes a XVII. kerületi általános iskolában lévő körülmények.

Botos Tamás
oktatás

Kirúgták a hetesi iskolaigazgatót, miután könyvvel vágta fejbe az egyik diákját

Ez már a sokadik gyerekverés volt az iskolában.

Albert Ákos
oktatás

Az LMP az ombudsmanhoz fordul, amiért előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok és iskolaigazgatók nyilatkozattételét

A párt szerint ez a szólásszabadságot súlyosan korlátozó eljárás antidemokratikus.

Herczeg Márk
oktatás

Megszólalt a Klik: valójában a tanárok nem kaptak Mozart csokigolyót, az csak az igazgatóknak járt

Na de mit kaptak év végi jutalomként az általános iskolai tanárok?

Albert Ákos
oktatás