Az utcán próbált elragadni egy hatéves gyereket, a járókelők megállították.
A sendika.org most épp a sendika62.org címen érhető el, így kerüli meg a hatósági döntéssorozatot, ami már 61-szer mondta ki, hogy akadályozzák az oldal hozzáférhetőségét.
Egyre nagyobb a frusztráció: Isztambulban egy férfi rúgott arcon egy nőt a rövidnadrágja miatt, Ankarában a szomszédok tettek panaszt rövidnadrág-viselés miatt.
A török rendőrök azzal gyanúsították, hogy pokolgépes merényletet készül végrehajtani.
Nem azt kérte, hogy szálljanak át másik gépjárműbe, hanem az épp egy évvel ezelőtti puccskísérlet miatt üdvözölte az embereket.
Az utána következő megtorlásokról már nem beszélt.
Elegük van az egy éve tartó letartóztatásokból és tömeges kirúgásokból.
Ráeresztettek ellentüntetőket is a felvonulni próbálókra.
A cinikus indoklás szerint a felvonulást a melegek védelmében tiltották be. Tavaly könnygázzal és gumilövedékkel oszlatták fel a szintén a melegek védelmében betiltott melegfelvonulást.
A város kormányzója azt mondta, aggódik a résztvevők biztonságáért.
Az isztambuli merényletben kuvaiti üzletfele is életét vesztette.
A török elnöknek nagyon beakadt a fasisztázás.
Norman Kurtulmus szerint egy rendkívül jól szervezett és megtervezett akció volt a szilveszteri vérengzés.
Még mindig keresik a férfit, aki 39 embert mészárolt le szilveszter este a török nagyvárosban.