A légicsapást követően, szerda délután az IDF bejelentette a tűzszünet „helyreállítását”, azonban pár órával később újabb légicsapást hajtott végre Beit Lahíában.
Az amerikai elnök szerint Izraelnek joga van megvédenie magát, ha szükséges.
Izrael szerint a Hamász tüzet nyitott izraeli katonákra a Gázai övezet déli részén.
Szélsőjobboldali politikusok szimbolikus lépésként előzetes jóváhagyást adtak egy törvényjavaslatnak, amely felhatalmazná Izraelt Ciszjordánia annektálására.
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Fürst György ellen, akit május végén ítélt el a bíróság parkolással kapcsolatos bűncselekmények miatt. A volt szocialista politikus információink szerint Izraelbe menekült.
Izrael szerint a Hamász megsértette a tűzszüneti megállapodást a hétvégén, ezért támadt ismét Gázára. A Hamász szerint Izrael sértette meg a tűzszünetet.
Bár a dinasztiákat egy olyan korban találták fel, amikor a hatalom még vér szerint öröklődött, a leszármazottak hatalomhoz juttatását a demokráciák sem tudták teljesen felszámolni. A 21. századi autoriter fordulat pedig Izraeltől Brazílián át Amerikáig feltámasztotta a királyi családokat.
Mióta Trump tűzszüneti terve hatályba lépett, 35 ember halt meg fegyveres összecsapásokban.
Ez a legsúlyosabb incidens a tűzszünet nyolc nappal ezelőtti kezdete óta.
Palesztin kendőt viselő emberek hangoskodtak.
A hadsereg belső vizsgálata is elítélte az akciót.
A gazdaság terén az amerikai felnőtteknek mindössze körülbelül egyharmada elégedett Trump teljesítményével.
Ezt az orvosi vizsgálatok alapján állapították meg.
A holttestek azonosítása még tart.
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke további nemzetközi vitákra is számít, miután a média majd bejut Gázába, arról a „totális borzalomról” ami ott történt.