A Jobbik elnökét házasságtöréssel vádolta meg a Bors című bulvárlap.
A jobbikos politikus feljelentést tett a Borsban megjelent cikk miatt.
A kormányzati bulvárlap szerint a Jobbik elnöke 3 millió forintot fizettet az Országgyűlés Hivatalával egy lakásért, amiben nem is lakik.
A Jobbik elnöke azt mondta a Jelennek adott interjújában, hogy a cél nem szentesíti az eszközt.
Kiderült, hogy sokkal nagyobb ilyenkor a buli a parlamentben, mint ahogy az a hivatalos közvetítésből lejön.
Az államtitkár hirtelen nem is tudta, ki ellen fogtak össze Gyurcsánnyal.
Túl közel volt még az előválasztás ahhoz, hogy annak eredményén felülemelkedve nemcsak a miniszterelnök-jelöltek, de a hívek is összeálljanak.
Az összellenzéki rendezvényen Jakab üzent Kövér Lászlónak, Dobrev a kirekesztés ellen szólalt fel, Karácsony pedig megköszönte mindenkinek, hogy elfogadták a visszalépését.
„Isten-Isten!” – üzeni „Viktor bátyámnak” a Jobbik elnöke.
Micsoda nap.
A Jobbik első fordulóban kiesett miniszterelnök-jelöltje szerint a hat ellenzéki pártnak közös programot kellene írnia és annak mentén irányítani az országot, nem arról beszélni, hogy kinek kellene visszalépnie a második fordulóban.
Gyurcsány pót-Dobrevként lelkesítette és ölelgette a tömeget, amíg a miniszterelnök-jelölt az ország másik végében járt. A vidéket meg is nyerték.
"Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek."
Szerinte Karácsony és Márki-Zay szövetsége több szavazót tudna megszólítani, mint Dobrev Klára.
Attól tart, hogy ez megoszthatja az ellenzéki tábort.