Annak, aki még nem kapta meg a 3. oltást, és a 2. oltása óta több mint öt hónap telt el, legalább 3 napos önkéntes karanténba kell vonulnia, ha kontaktszemély.
Nem tudni, miért nem lenne egyszerűbb teljesen eltörölni az előzetes időpontfoglalást, de hát ez van.
Újabb gócpontok keletkeztek az ország különböző részein, ez egy-egy akár többmilliós városban alig néhány tucat fertőzöttet jelent, de a hatóságok mindenütt maximális szigorral lépnek föl. Teljes lezárás, üres utcák, senki sehova. A szabályszegőket keményen büntetik.
A jelek szerint az új variáns a torokra megy. Emiatt terjedhet könnyebben, de emiatt lehet kevésbé halálos is.
Pezsgős koccintás ezúttal nem volt.
Már január közepére dominánssá válhat az omikron.
A rendőrség tájékoztatása szerint mostanáig 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt.
Szigorítanak az omikron rohamos terjedése miatt.
A kormány nem vezetett be korlátozásokat az év végére.
A német város az elmúlt három évtizedben mindig deficittel zárt.
Alexander De Croo szerint jobb meggyőzni az embereket, mint erőltetni a beoltást, de amikor „az intenzív osztályokon ötször annyi a be nem oltott ember, mint a beoltott, nem kerülhetjük el a kérdést”.
Az új variáns terjedése miatt nem tudtak személyzettel ellátni minden járatot.
A független képviselő szerint „itt valaki nem mond igazat”.
Bezárnak a mozik, színházak, koncerttermek, és tilos lesz minden 200 fősnél nagyobb beltéri rendezvény, de boltba is kevesebb vásárló mehet be egyszerre, és a sportmérkőzéseket is csak közönség nélkül tarthatják meg.
De azt még nem tudni, hogy az emlékeztető oltás meddig véd az omikron változattól.