Attól tartottak, hogy kémkednek.
Egy olyan új vádpont alapján kapott a vártnál is hosszabb büntetést, amiről nem is tájékoztatták.
Christine Lee több mint félmillió font adománnyal támogatott brit politikusokat, a kémelhárítás szerint a kínai állampárt megbízásából.
A gyanú szerint a két ember hosszú ideje működött együtt az orosz katonai hírszerzéssel.
Politikai és katonai kémkedéssel vádolják.
Egy olyan konzervatív szervezetnél nyomoznak, amely korábban rendszeresen kémkedett baloldali szervezetek és a Demokrata párt után.
Biztonságpolitikai szakértőkkel beszélgettünk arról, milyen hatása lehet a NATO és Oroszország viszonyára annak, hogy az orosz kormány megszüntette a diplomáciai kapcsolatokat az észak-atlanti szövetséggel.
A nyolc kémet kitiltották a NATO katonai szövetségéből.
Készpénzért cserébe adhatott át információkat.
A férfi egy nemzetközileg elismert kutatóközpont vezetője.
Az egykori EP képviselő sajnos nem tudott jelen lenni, úgy tűnik, Oroszországban betegeskedik.
Például átnézték a munkavállalók bankszámla-egyenlegét, és rendőrségi aktákat is megszereztek egyesekről.
Akit közben örökre ki is utasítottak az országból.
Élesedik a román-orosz feszültség, kiderült, hogy nem egyszerűen a csehek melletti szolidaritásból utasították ki Romániából Grisajevet, hanem mert kémkedett.
Az EU és a NATO tagállamaitól azt várják, ne csak szóban, hanem tettekkel is álljanak melléjük a vitában.