Pukli Istvánék azt követelik, hogy teljesen számolják fel a Kliket.
Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának ennyiből kellene rendbe hoznia a szervezetet. Azt mondta, némi félelemmel, de örömmel vállalta el az intézményfenntartó vezetését.
A Figyelő értesülései szerint feldarabolnák a Kliket, megyénként lenne egy-egy új szerv.
Az LMP írásbeli kérdésére válaszolva árulták el. A 60 napon túl lejárt tartozás: 6 milliárd 852 millió forint.
Egy vihar intézte el az épületet. Az önkormányzat felajánlotta a segítségét a Kliknek, de azt visszautasította a Klebesberg. A felújításból azóta sem lett semmi.
Most 17 milliárd. Beindítottuk az oktatási tartozásszámlálót, és úgy pörög, hogy erőművet lehetne rá csatlakoztatni.
Egy tiltakozó makói tanárnak például kétszer utaltak fizetést.
Magyarul mentőövért könyörgött 8 gáz- és 6 áramszolgáltatónál, hogy ha késve fizet, akkor se szüneteltessék a szolgáltatást az iskolákban.
Visszautasítják, hogy bárkire rászálltak volna. Csak azt akarják számon kérni a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóján, hogy a nagy tüntetgetés nem ment-e a tanítás kárára.
A tanárok elmentek tüntetni, erre a Klik most vizsgálódik.
Hétfő óta nem járnak a buszok, azok nélkül pedig sok diák nem tudja egyedül megközelíteni az iskolát.
De akkor tényleg meg kell fontolni. Az Index szerint erről beszélt a miniszterelnök a lillafüredi frakcióülésen. Czunyinét pedig nem tartja felelősnek az oktatásban kialakult helyzetért.
Pedig még Klebelsberg nevét is elrontotta a pályázatában.
Pedig Orbán Viktor szerint a Klikkel mindent egybevetve „jó irányba indultunk el”.