A 182 kilométeres út megépítése a tervek szerint 125 milliárd forintba kerül.
Több mint 40 sebesültje is van a támadásnak.
Az ugandai lázadók múlt vasárnap lefejeztek 22, a harcok elől menekülő civilt.
Csak 30-an maradtak a cellájukban.
Azért döntött így a svájci Szövetségi Közigazgatási Bíróság, mert humanitárius és jogi aggodalmak merültek fel a magyarországi körülményekkel kapcsolatban.
Kilenc fertőzésgyanús embert találtak, hárman már meghaltak közülük.
Ügyes!
Húsz év műholdfelvételeiből készítette el a NASA a villámvilágtérképet.
Azt hiszed, az a durva, ami Felcsúton történik? Ugyan már, Magyarországnak természetesen esélye sincs az igazi őrültek mellett. A világ legdurvább szülőfalu-csinosításait szedtük össze.
Mathieu Ngudjolo Chui kelet-kongói hadurat egy falu lemészárlásával vádolták, de a bíróság szerint a vád nem tudta bizonyítani, hogy Chui valóban részt vett a támadásban.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban annyira rossz a helyzet, hogy a gorillák lehetnek a munkahelyteremtés motorjai. Ruandába már bejött mindez.
Jerome Kakwavu lázadóvezérből lett tábornokot bűnösnek találta a kongói katonai törvényszék, és többrendbeli gyilkosságért, nemi erőszakért és kínzásért tíz év börtönbüntetésre ítélték. A katonáit sem fogta vissza, így felelősség terheli az általa egykor uralt észak-kelet-kongói területen elkövetett rémtettekért. Ő a legmagasabb rangú elítélt a kongói háború 1996-os kitörése óta.