A kormány Lezsák Sándor összes tervére rábólintott, hogy állami pénzből építhessen turistaközpontot Lakitelek külterületén. A parlamenti alelnök személyesen vezetett körbe minket a birodalmában.
Eredetileg félmilliárddal olcsóbb lett volna.
Sárgul már a kukoricaszár!
Paradigmaváltó esemény készül Lakitelken.
Persze az, hogy díjat kapott, a menekültrugdosással ellentétben nem ért vezető hírt Nyugaton.
A röszkei rugdosás után teljesen eltűnt operatőrnő többek közt a Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos elismerését vehette át.
Szép utat tett meg Lezsák Sándor egykori MDF-alapító és az Országgyűlés mostani fideszes alelnöke.
A közművelödésért felelős intézményt a kormány előbb megszüntette, majd feladait kiszervezte a súlyos közpénzmilliárdokból hízlalt Lakiteleki Népfőiskolára.
Az ilyesmire szokás azt mondani, hogy szimbolikus. Hiába kampányolt Lezsák Sándor, a Fidesz egyetlen jelöltje se jutott be a testületbe.
Hát van itt pénz: Lezsák Sándor legkedvesebb népfőiskolájára idén még 400 millió, jövőre 3877 millió mehet el.
Még kevés részletet tudni, de már előre imádjuk az egészet.