Lázár János

Ha elfogadjuk Lázárék érvelését, akkor a kormánynak ki kéne dobnia az ablakon a gyülekezési törvény módosítását

Az üzenet elég egyértelmű: az állam már a saját törvényeit sem tudja betartatni, politikusainak gyűlöletkeltő megnyilvánulásai kontraproduktívak.

Diószegi-Horváth Nóra
életmód

Tizennégy hónapnyi tagadás után Lázárék elismerték, hogy folyik a komlói vasúti pálya bontásának előkészítése

A MÁV vagyongazdálkodásában lévő ingatlanokat már el is kezdték átadni Komló városának.

Molnár Kristóf
közlekedés

Lehet, hogy Magyart idegesítené Varga Judit visszatérése, de a kegyelmi botrány miatt ez őrült kockázat a Fidesznek

Kétélű fegyver lehet a volt politikus visszahozatala: fel lehet építeni egy sztorit vele Magyar Péter ellen, de közben újból fókuszba helyezné a kegyelmi ügyet. Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont, és Hann Endre a Medián ügyvezető igazgatója is úgy vélik, a Fidesz kétségbeesését és gyengeségét mutatja az ötlet.

Windisch Judit
POLITIKA

Lázár János: Társadalmi mozgalmat kellett volna szervezni a Pride ellen

A miniszter egyáltalán nem bánta meg, hogy az öngyilkosságról a gyengeséggel összefüggésben beszélt. A pécsi Pride után azt mondja, társadalmi nyomást kellett volna gyakorolni a rendezvénnyel szemben, az pedig megkérdőjelezhető, hogy a kormány kellő bölcsességgel járt-e el.

Molnár Kristóf, Kristóf Balázs
video

Tordai: Mégis miért kell egy sofőr, két rendőr és egy személyi asszisztens a huszonéves Lázár-gyerek fuvarozásához?

Az államtitkár azt írta: „Amennyiben a miniszter és a gyermeke ugyanazon irányból ugyanazon irányba utazik, együtt utaznak. Eddig is így tették, ezután is így fogják.”

Botos Tamás
POLITIKA

Hadházy Ákos: A méregdrágán felújított esztergomi vasútvonalon nem építették ki a legalapvetőbb biztonsági rendszert, ahol papíron van, ott sem működik

A képviselő szerint az eset „szimpla korrupciós ügy”, de nagyon súlyos vasúti katasztrófához is vezethet.

Haász János
belföld

Az ország második legfideszesebb választókerületébe kellett elmennie Lázár Jánosnak, hogy végre senki se mondja a szemébe, hogy elég volt a Fideszből

Lázár Jánost is meglepte, hogy konfliktus nélkül megúszta a vásárosnaményi fórumát. A helyi politikusok mindent megtettek, hogy egyetlen kritikus kérdésre se kelljen válaszolnia. A vasút és az egészségügy problémái azonban a barátságos hangulat ellenére is szóba kerültek.

Molnár Kristóf, Bankó Gábor
POLITIKA

Lázár János fórumán egy perc néma csenddel emlékeztek Szabó Zsolt volt hódmezővásárhelyi rendőrkapitányra

Ezt egy volt rendőr kérte, Lázár János pedig csavart rajta egyet.

Windisch Judit
POLITIKA

Lázár János arra utalt, akár a pedofilok kémiai* kasztrálása is jöhet

Lázár János arról beszélt, vagy benyújt egy saját javaslatot, vagy megszavazza a Jobbikét.

Windisch Judit
POLITIKA

Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, amit nem a vasútra, hanem a MÁV renoméjának megmentésére költenek

Tapasztalt kezekbe kerül a feladat: Balásy Gyula cégei mondhatják el, miért is jó a vasúttársaság.

Kaufmann Balázs
belföld

A repülőrajt vége

Lázár pedofilvádjai, leálló amerikai állam, ismerős grúz propaganda és a háborús vészhelyzet jövője a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Miközben a kormány büntetné az alaptalan pedofilvádakat, Lázár János minden alap nélkül lepedofilozta ellenfelét

A Fidesz-kommunikáció egy hete arról szól, hogy a pedofilvád bűncselekmény, Orbán Viktor szerint komcsi tempójú rágalmazás. Lázár most arról beszélt, hogy „pedofília miatt üldözik” Szabó Bálintot, holott ez nem igaz. A miniszter abszurd érvvel magyarázza szavait, Szabó szerint „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia”, ha a kormány komolyan veszi magát.

Haász János
belföld

Lázár szerint Magyar Péter személyesen intézte el, hogy a MÁV ne kapja meg az 1 milliárd eurós hitelt, a Tisza elnöke szerint a miniszter „végleg meghibbant”

„A TISZA soha semmilyen uniós forrás ellen nem lobbizott. Tudod, mi nem vagyunk fideszesek” – írja a pártelnök a közlekedési miniszter vádjára reagálva.

Herczeg Márk
közlekedés
Podcast

Borízű hang #239: A svédmezővásárhelyi pizzagate [rövid verzió]

Hétfő van, szabad a Borízű! Koncepció-világrekord Budapesten! Mozgalom az érintőképernyőmentes közlekedésért. AI-pilótajáték: Tibuszerné a kanyarban sincs. HDMI a Thunderbolthoz, Display port a DVI-hoz. Mikor ér véget az őrület? Semjén elszabadul, ellenzéki pizzagate.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast
Podcast

Borízű hang #239 [hossz]: A svédmezővásárhelyi pizzagate

Koncepció-világrekord Budapesten! Mozgalom az érintőképernyőmentes közlekedésért. AI-pilótajáték: Tibuszerné a kanyarban sincs. HDMI a Thunderbolthoz, Display port a DVI-hoz. Mikor ér véget az őrület? Semjén elszabadul, ellenzéki pizzagate.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast