Ajándékba.
100 újabb áldozata van a járványnak. A kórházakban a hét elején tetőzhetett a járvány ötödik hulláma.
A legtöbbet, harmincat Bosznia-Hercegovina kapja.
A Momentum szóvivője szerint az ajándék fele Vinod Sekhar malajziai üzletember közvetítésével Kínából vett, használhatatlan gépekből állt.
A 300 milliárd forintból beszerzett gépekből még mindig sok áll raktárakban, van kórház, ahol ha egy elromlik, egyszerűen elővesznek egy másikat.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az 51 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász állapota súlyos.
Szerinte nem a kormány dönt arról, hogy milyen járványadatokat hoznak nyilvánosságra. Semmilyen adatot nem tudott megosztani velünk, és olyan hivatalokhoz irányított, amik szinte sosem válaszolnak.
Akkora a homály a járványadatok körül, hogy a központban már magukat is megtévesztették. Az ő szempontjukból ez nem biztos, hogy kudarc.
Az operatív törzs úgy tisztított adatot, hogy már semmit sem lehet tudni. A napi jelentés szerint 513 lélegeztetett fertőzött van, csakhogy további 471-en szorulnak légzéstámogatásra.
Hirtelen sokkal kevesebb lett a lélegeztetőgépre szorulók száma a statisztikában, miután az Operatív Törzs a kórházakat az eddigieknél is egységesebb, részletesebb adatszolgáltatásra kérte.
És kórházban is többen vannak, mint a negyedik hullámban bármikor. Napi csúcs a harmadik oltásoknál, az oltásszkeptikusokat láthatóan nem sikerült még érdemben meggyőzni.
Az egyébként nagyon súlyos lefolyású koronavírust náthává vagy rövid ideig tartó lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni. Négy egyetem adatai alapján sincs olyan, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna.
Az éves beszámolóból sem lehetett semmit megtudni a lélegeztetőgép-bizniszről, csak azt, hogy sokba került.
Vagy legalábbis a témában érdeklődő Hadházy Ákos képviselőnek nem voltak hajlandók megmutatni azokat a gépeket, amik elvben léteznek.
Pedig a cégnek egy év alatt 216-szorosára nőtt az árbevétele.