A hét elején egyik napról a másikra akkorát csökkent a lélegeztetett covid-betegek száma, hogy csak sok ember csodálatos gyógyulásáról, hirtelen, tömeges halálozásról vagy statisztikai hibáról lehetett szó. Írtunk az operatív törzsnek, frissítgettük a honlapot, hátha egyszer csak visszamenőleg korrigálják a számot. Máskor is előfordult már ilyen.

Aztán kiderült, hogy nem tévedésről, hanem szándékos módosításról van szó.

Először egy orvos jelezte nekünk, hogy hétfőtől részletesebb bontásban kérik az adatokat a központban. Az operatív törzs először csak félig-meddig erősítette meg a hírt, de mostanra biztosan tudjuk, hogy a kórházaknak naponta jelenteniük kell az invazívan (tubussal, altatásban) és a non-invazívan (tubus nélkül, például oxigénmaszkkal, de géppel) lélegeztetett betegek számát is.

Egy lépés a jó irányba, gondolhatnánk, hiszen a két kategória szétválasztásának életbevágó jelentősége lehet. A járvány elején például a súlyos betegek jelentős részét invazívan lélegeztették, míg az orvosok rá nem jöttek, hogy ezt érdemes végszükség esetére hagyni. Ideális esetben központilag gyűjtött adatokra és részletes elemzésekre támaszkodhattak volna, nem csak a saját tapasztalataikra és kollégáik elbeszéléseire. (Eszmét cserélni sem olyan egyszerű. Amikor tavaly konkrét kórházi statisztikákról beszélgettek volna egy nyilvános fórumon, hogy tanuljanak egymástól, leszóltak fentről, hogy inkább ne tegyék.)

Most, hogy az operatív törzs külön gyűjti a két lélegeztetős adatot, akár közzé is tehetné mindkettőt, ehelyett hétfő óta csak az invazív lélegeztetett betegek számát közli. Nem számoltak be maguktól a módosításról, nem jelezték sehol, hogy az új adat nem összevethető a korábbival. Ez persze nem okoz számukra különösebb problémát. Nem kellett elgondolkodniuk, mihez kezdjenek a lélegeztetős görbe látványos, félrevezető bezuhanásával, mivel nincs is lélegeztetős görbéjük. A központi járványoldalon nem találunk egyetlen grafikont sem.

link Forrás

Hétfőn felhívtam egy intenzív osztályos orvost, hallott-e az adatgyűjtés módosításáról. Meglepetten kérdezett vissza: miért, eddig nem csak az invazívakat kellett volna jelenteni? Mostanáig úgy volt vele, az számít lélegeztetett betegnek, akinek tubus van a légcsövében. Arra jutottunk, máshol talán mást gondolhattak, tehát ki így, ki úgy küldte be a számokat.

Erre végül az operatív törzs adta meg a bizonyítékot, amikor elárulta az RTL-nek, hogy kedden 513 invazív, és 471 nem invazív lélegeztetett covidos beteg volt az országban. Mindkettő jóval alacsonyabb a múlt pénteki adatnál, amikor még biztosan az előző rendszer szerint készítették a jelentéseket. Ha összeadjuk a két számot, 984-et kapunk, ami viszont sokkal több a péntekinél.

Ez alapján kizárhatjuk, hogy a kórházak egységes gyakorlatot követtek volna. Bizonyára voltak, akik csak az egyik kategóriát jelentették (logikusan az invazívat), mások mindkettőt.

Innen aggasztó következtetésre juthatunk: több mint másfél évig a központban sem tudták pontosan, hány fertőzött szorul lélegeztetésre.Úgy döntöttek az intézkedésekről, úgy szervezték az egészségügyet, hogy csak részleges képük volt a legsúlyosabb covidos betegek helyzetéről.

Minden elvész a homályban

A lélegeztetős ügy rávilágít, hogy a titkolózásra, ködösítésre épülő járványkezelés visszaüthet. Az elmismásolt, visszatartott adatok, így-úgy értelmezett fogalmak nemcsak az egészségügyi dolgozókat és a teljes nyilvánosságot képesek homályban tartani, hanem végül azokat is, akik a döntéseket hozzák.

Könnyen elkerülhették volna a problémát, ha kezdettől fogva világossá teszik a kórházak felé, mire kíváncsiak, és az állampolgárok felé, hogy mit értenek „lélegeztetőn levő betegek” alatt. Így is lett volna módjuk menet közben finomítani az adatgyűjtésen, de nem tévesztettek volna meg senkit, és mindenki tisztában lett volna vele, mi mit jelent.

A halálozás témája is jól mutatja, mennyire nem ez a cél. Magyarországon soha, sehol nem írták le, pontosan milyen esetben tekintenek valakit a koronavírus áldozatának, ehelyett időnként zavaros, egymásnak ellentmondó definíciókat hallunk.

Súlytalanság

Hétfőn, pár órával később beszéltem egy másik orvossal, aki nem vesz részt a covidos ellátásban, de közelről követi az eseményeket. Sokáig azt gondolta, a kormány körül igenis mélyreható, pontos adatgyűjtést végeznek, csak éppen rejtegetik az eredményeket. A lélegeztetős fejleményeket látva egyre kevésbé biztos ebben.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőhelyettese nemrég bíróság előtt állította, hogy a kórházaktól naponta érkező adatok néhány hónap után elveszhetnek. (A bíró „teljesen súlytalannak” nevezte ezt az érvet, és kötelezte a hivatalt, hogy adja ki az általunk kért adatok egy részét. Egyelőre nem kaptuk meg őket.)

Azt is mondta, hogy nem gyűjtik, hányan halnak meg, és hányan gyógyulnak fel a kórházban ápolt covidosok közül, csak azt látják, hogy éppen mennyien vannak bent. Nincsenek adataik arról sem, hogy egy-egy kórházban hány ápoló jut egy betegre, pedig ez kulcsfontosságú a túlélési esélyük szempontjából.

Sok olyan adatot nem ismerünk, amit viszont biztosan gyűjtenek. Fogalmunk sincs az intenzív osztályon ápolt covidosok számáról, akik nem mind szorulnak lélegeztetőgépre, viszont súlyos állapotban vannak. Az új lélegeztetős adatszolgáltatással még kevésbé tudjuk majd felmérni az intenzívek leterheltségét.

Tavaly Orbán Viktor elszólásából tudtuk meg, hogy koronagyanús betegek tömegeit hagyják ki a napi statisztikából. Nekik még nincs hivatalos, pozitív tesztjük, de őket is el kell látni.

Nem ismerjük a covidos halálozás területi eloszlását, és a megyei oltottságról is csak külön kérésre mutattak térképeket az elmúlt fél évben, összesen három alkalommal. Részletesebb, járási vagy települési bontásról csak álmodozhatunk, pedig más országokban erre is bőven van példa.

Sokáig az oltások hatékonyságáról is csak hevenyészett táblázatokat kaptunk, végül novemberben közzétettek egy komoly tanulmányt a júniusi helyzetről, aminek ma már szinte csak elméleti jelentősége van. A fertőzöttek és az oltottak korosztályi megoszlását a magyar közönségnek nem, csak az európai járványközpontnak jelentik, mi is onnan dolgozzuk fel.

Ez kudarc, ha abból indulunk ki, hogy világos beszéddel, átláthatósággal lehet hatékony egészségügyi ellátást és társadalmi bizalmat építeni, végső soron mérsékelni a vírus pusztítását.

Egy pénzügyi és politikai érvekre épülő járványkezelésben viszont nem biztos, hogy az. Ebben a helyzetben az sem számít különösebben, elhisszük-e a számaikat.

Címlapkép: Fischer Zoltán/MTI/MTVA