Utána már elfogták a rendőrök.
Egy kereszteződésben szándékosan a galambok közé hajtott, egyikük meghalt.
Mindketten szimpatizáltak az Iszlám Állammal.
Klímaaktivisták tiltakoztak az ausztráliai Newcastle kikötőjénél.
Még 2019-ben „felfegyverzettnek tűnő” támadók verték meg az egész személyzetet a nagykövetségen.
Sikkasztás és más bűncselekmények miatt nyomoznak ellenük.
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával.
Hiába írt az egyik elnökségi tag a testvére nevére kilenc ingatlant, amikor érezte, hogy baj lesz.
Úgy általában sok minden múlik az igazoltató rendőrön, de nem árt tisztában lenni a jogainkkal, és hogy hogyan ne kerüljünk a kelleténél nagyobb bajba. A TASZ drogjogi szakértőjének előadásából kiderült, hogy kereskedelem-e, ha körbemegy egy füves cigi, mit érdemes és mit nem érdemes bevallani, és hogy hogyan tudjuk minimalizálni a büntetés összegét.
„Ha nem mentek el pár perc múlva, meg fogtok dögleni”- kiabálta a támadó.
A miniszterelnök megfenyegette a belügyminisztert, nemcsak a magyar, hanem a bolgár határnál is akcióznak.
A 22 éves férfi tagja egy diákszövetségnek, melynek irodáiban a rendőrség többször is razziázott.
A Guardian nem nevezte meg, hogy kiről van szó.
Az orosz-amerikai kettős állampolgárságú Alszu Kurmaseva nem regisztrálta magát külföldi ügynökként.
Másnap gödröt ástak a holttestnek.