Illetve egy buszból pénzt, egy hulladékszállítóból benzint akartak lopni, de nem sikerült.
Alig egy hetük volt kellemesebbé tenni a betegek környezetét.
Lamine Diaby-Fadiga nehezen emésztette meg, hogy konkurenciát kapott a Nice-nél csatárposzton.
A prügyi férfi nem kímélte a régi Volkswagent.
A rendőrség keresi.
Az élettársa országgyűlési őrként segített neki.
Ráadásul az egyik 42-es, a másik 44-es volt.
Közben az ellopott cane corsóból tenyészkan lett. Egy hirdetés alapján ismerte fel a gazdája.
Az ítélet nem jogerős, a polgármester idén ősszel is indul a választáson.
Oh là là.
A tömjénégető buktatta le a megtévedt máltai papot.
Szombatra virradó hajnal öt óra előtt lophatták el az egymillió fontot érő aranyvécét, Maurizio Cattelan America című műalkotását.
Nem kellett volna, ez ugyanis a jog szerint lopásnak minősül. A pennsylvaniai pár óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.
A párt „Ti dolgoztok, Ők Lopnak” feliratú plakátjai miatt perelt, mondván, nem közszereplő, pedig az.
Idén 174 csomagot kellett kiosztaniuk az elharapódzó ruhalopások miatt.