Maduro ♥ Mao
A párthatározatok lepecsételését végző kínai parlament vasárnap szavazhat az elnöki limit eltörléséről, így Hszi-nek öt év múlva nem kell majd átadnia a hatalmát.
A nyugati világban eddig századannyit sem írtak a második ciklusát kezdő Hszi Csin-pingről, mint Donald Trumpról. Pedig a kormányok és a tech-cégek után ideje mindenkinek komolyan vennie az USA legnagyobb riválisának elnökét, aki Mao Ce-tung óta nem látott hatalmat szerzett.
Az forintban 3,6 milliárd, még gombócból is sok.
Ráadásul pont a kommunista vezető születésnapján.
Az egykori antikommunista párt frakciójának a magyar nyelv kínai.
Kemény idők voltak.
Idén lesz negyven éve, hogy meghalt a Kínai Népköztársaság első elnöke.
Legalábbis egy hongkongi életrajzíró friss könyve szerint.
Észak-koreai hajhírek.
66 év után újra találkozott a két férfi, akik mindketten ugyanazt, az egy Kína elvét vallják, csak abban vannak eltérések, hogy ez most Tajvan vagy Kína. Uramozták egymást, nem volt "elnökurazás".
Ilyen se volt még!
Százmilliókat öltek meg ők tízen.