„Ukrajnán belül és kívül egyaránt.”
„El tudná mondani nekünk, európaiaknak, hogy mit tudnánk konkrétan tenni, hogy segítsünk önöknek több orosz katonát megölni?” – kérdezte Zelenszkijt. Diplomáciai botrány lett belőle.
A londoni orosz nagykövetség azt írta, hogy az Egyesült Királyság „bűnrészessé és társtettessé” vált az Oroszország elleni támadásokban, és minél jobban bevonódik, annál nagyobb árat kell majd fizetnie.
Pedig a kölcsönös támadások már veszélyeztetni kezdték a globális élelmiszer-ellátást.
Szerintük ez a bizonyítéka annak, hogy nem ők, hanem a Nyugat avatkozik be más országok választásaiba.
Moszkva az ukrajnai invázió és a 2014-es doppingbotrány miatt bevezetett szankciók eltörlését sürgeti, ám a kérdés továbbra is megosztja a nemzetközi közösséget.
Az új biztonsági garanciákat nemrég jelentették be, az oroszok most azt mondják, a francia és brit létesítményeket is katonai célpontnak fogják tekinteni.
Az Európai Bizottság csütörtökön tárgyalja azt a javaslatot, amely szerint az Európában befagyasztott orosz vagyont Ukrajnának szánt, 140 milliárd eurós „jóvátételi kölcsön” finanszírozására használnák fel. Orbán Viktor és Marija Zaharova szerint ez lopás lenne.
Oroszország még a múlt héten jelezte, hogy az USA és Oroszország közötti, az ukrajnai háború lezárását célzó megbeszélésektől független tárgyalásokat hamarosan Isztambulból Moszkvába helyezik át.
A nemzetközi szankciók kijátszására és szabotázsakciókra zavaros hátterű hajókat használ Oroszország. Az Észteknek elegük lett ebből.
Marija Zaharova szerint „felelőtlen háborús uszítóként” az ukrán elnök jelenti a legnagyobb fenyegetést a világra.
Az oroszok szerint a dróntámadás nem követelt áldozatokat.
A súlyos presztízsveszteséget elszenvedő Oroszország külügyi szóvivője szerint azon kell dolgozni, hogy „a drámából ne legyen teljes tragédia”.
Mert az csak „az angolszászok és ukrán bábfiguráik újabb átverése”. A Kreml csak olyan béketervről tárgyalna, ami figyelembe veszi, mi a helyzet a fronton.
„Macron, azonnal tűnj el Franciaországból! Durov hadserege eljön érted” – figyelmeztette a francia elnököt Dmitrij Medvegyev.