És még ezen a két eseten kívül 44 másikban tettek feljelentést erőszakosan fellépő rendőrök ellen az elmúlt másfél évben, de azokban az esetekben még csak ki se hallgatták a gyanúsítottakat.
Éppen egy hete fogadta el a parlament, hogy minden menedékkérőt a szerb határon lévő tranzitzónába kell zárni. Két bangladesinek most 5,8 millió forint kártérítést ítéltek, mert oda zárták őket.
A mianmari biztonsági erők riasztó mértékben és súlyossággal lépnek fel a mianmari Arakán államban élő rohingya kisebbséggel szemben.
A szervezet felszólította a magyar hatóságokat, hogy vizsgálják ki, mi történik a határon.
Szerinte ő csak rendes újságíróként dolgozott, de időközben értesült arról, hogy Magyarországon a hivatalok megpróbálják hitelteleníteni a sajtó képviselőit.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága bírálja az új magyar törvényt.
Ezer veszély leselkedik rájuk emberkereskedelemtől a prostitúcióig, minden lehetőséget meg kell ragadni ezek minimalizálására.
Pont azt az Orvosok Határok nélkül nevű, általánosan tisztelt segélyszervezetet sikerült bekóstolniuk, amelyik arról híres, hogy több millió magánszemély adja össze a bevételeik oroszlánrészét. Mi lehet igaz a cáfolat többi részéből, ha már ezen elbuktak?
A Szerbiában dolgozó, önkéntes orvosok úgy látják, egyre több menekült tér vissza harapás- vagy ütésnyomokkal.
Bővítik a röszkei tranzitzónát.
A hivatalos indok: „nyelvbotlás”.
Elkezdtek visszatérni az emberek az egykor Dzsungelnek nevezett táborba.
A kancellár a német üzleti szektort is arra ösztönzi, hogy fektessenek be többet Afrikában.
560 ember sérült meg tavaly.