mentők

A mentők már nem tudják tartani a koronavírus-tesztek 24 órás határidejét

Volt, hogy Budapesttől 100 kilométerre lévő egységet riasztottak fővárosi mintavételekre.

Botos Tamás
Egészségügy

Hat mentős fertőződött meg, miközben 15 ezer fertőzésgyanús embernek nyújtottak segítséget

Politikusok is megbecsülésüknek adtak hangot a mentők napján.

Urfi Péter
Egészségügy

Mentők: mindenki otthon, 30 százalékkal csökkent a balesetek száma

A mentők közben annyit dolgoznak, mint egy zsúfolt nyári napon.

Botos Tamás
Egészségügy

Fiatal programozók segítik a mentők munkáját

Készletgazdálkodást és a személyzet státuszát figyelő appokat készítettek.

Botos Tamás
Egészségügy

Házhoz küldhetik a mentőt koronavírus-mintavételre

Hogy a kórházba vezető úton se fertőzzenek az emberek.

Herczeg Márk
Egészségügy

Fejjel lefelé találtak meg egy külföldi munkást a Samsung gödi gyárának egyik aknájában

Több száz méterre volt a munkaterülettől, nem világos, hogy került oda.

Czinkóczi Sándor
baleset

Fejenként 450 ezres bírságot fizetnek a brit turisták, akik felmásztak a mentősök autóira

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A mentős annak a néhány autósnak hálálkodik, akik a zuhogó esőben is segítettek az újraélesztésben

De van néhány keresetlen szava azokhoz is, akik csak fotóztak közben.

Urfi Péter
baleset

Fél órán belül két embert is összevert Kőbányán egy 5 fős banda

A 18-25 év körüli srácok balhézni mentek a kocsmába.

Herczeg Márk
Budapest

Az Országos Mentőszolgálat mentősei a Stayin' Alive-ra élesztenek újra, amivel elégedetté teszik az aggódó Győrfi Pált

Whether you're a brother or whether you're a mother you're stayin' alive.

Herczeg Márk
Egészségügy

Három embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy kozármislenyi lakásból

Herczeg Márk
baleset

Az "Anyádat hívd, ne a 112-t!" szlogennel kampányol a rendőrség

Nem az összes embert akarják elriasztani a telefonálástól, csak azokat, akik hülyeségekkel hívják fel a segélyhívót.

Szily László
belföld

Nem tudta leszedni a műszempilláját, hívta a mentőket

A hét legmeglepőbb segélykéréséről számolt be az OMSZ.

Urfi Péter
baleset

Hasfájás miatt hívta ki a mentőket a baranyai lány, miközben vizsgálták, hirtelen megszült, pedig nem is tudta, hogy terhes

És van ennél is jobb: előző nap háziorvosnál járt a hasfájásával, de az sem vett észre semmi gyanúsat.

Szily László
Egészségügy

Egy alvó férfit sodort a víz egy uszadékfa tetején a Tiszán

A szegedi mentők ébresztették, fogalma sincs, hogyan került oda.

Albert Ákos
társadalom