Orbán Viktor az új kormány megalakuláskor jelentette be, hogy 2200 új határvadászt szándékoznak kiképezni. Kedden Nyírbátoron tartottak ünnepélyes képzésindító eseményt a megyei jelölteknek. Megnéztük.
Az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex nemcsak tudott arról, hogyan küldi vissza a tengerre a menedékkérőket a görög parti őrség, de részt is vettek ebben. Éveken át tagadták, aztán a szervezet vezetője is belebukott.
"A migráció nem állt le, és nem is fog leállni, a szögesdrót azonban egy teljesen aránytalan intézkedés" - mondta Tatjana Bobnar belügyminiszter.
A munkaerőpiachoz viszonyítva jó kondíciókkal tudnak állást kínálni.
A nemzetközi jogot is megkerülve szervezte ki az EU az az emberi szenvedést a határain kívülre. Líbiában milíciák által fenntartott őrizetbevételi központokba viszik vissza azokat, akiket a parti őrség elkap a tengeren, az unió támogatásával. Olyan központok ezek, amiket Ferenc pápa koncentrációs táborokhoz hasonlított. Interjú Sally Haydennel, aki könyvet ír arról, mi zajlik Európa déli határán az európaiak nevében.
Szerinte még éppen van idejük abbahagyni.
A KDNP elnöke szerint a nemzetek lebontására „találták ki a migrációt” Brüsszelben.
Az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent.
A bevándorlóknak hónapokat kell várniuk a szabad átutazásra, de közben elfogy a pénzük és hajléktalanként élnek.
Meg se hallgatták a francia állampolgárságú nőt, afgán menekültekkel együtt toloncolták vissza a török hatóságok karjaiba.
Segítenék azokat az országokat, ahová különösen sok menedékkérő érkezik.
Utána jönnek a társadalmi egyenlőtlenségek, az egészségügy, a munkanélküliség és csak utána a migrációs nyomás.
A TASZ szerint nincs joguk felfegyverkezve kutatni az illegális határátlépők után. Toroczkai inkább feloszlatná a TASZ-t.
Barna bőrű emberek vásároltak a boltban, bekapcsolt a kormányzati kondicionálás.
Kaptak ivóvizet, élelmiszert és száraz ruhát, majd átadták őket a tunéziai parti őrségnek.