Brutális mennyiségű mikroműanyag van a Tiszában, annak üledékében és melléfolyóin. A legtöbb problémát a túl gyakori műszálas ruhamosás és az elmaradott településeken lévő tisztítatlan szennyvíz folyóba engedése okozza. Egy szegedi kutatócsoport öt éven keresztül vizsgálta a Tiszát, és ijesztő adatokat találtak.
A mikroműanyagok elsősorban fóliákból, PET-palackokból, zacskókból, ruhákból és hungarocellből kerültek a vízbe.
Az aggasztó hír magyarázat lehet a spermaszám csökkenésére is.
A három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban.
A Sydney egyik strandján talált bébiteknős első tápláléka a tengerbe jutó hulladék volt.
A tüdő alsó régióiban találták a mikroszemcsék legnagyobb számát, pedig azt hitték, a nagyobb szemcsék korábban kiszűrődnek.
Ez nem sok jóval kecsegtet.
500-1000 év alatt bomlanak le.
Bár csak az elmúlt 10-15 évben vált ismert problémává, már az 1950-es évek óta nyelik le a mikroműanyagokat a halak, ezek koncentrációja pedig folyamatosan növekedett a beleikben.
A baktériumok hajlamosak csoportba verődve filmréteget képezni a felületeken, így egyfajta mikrobiális hálóként képesek lehetnek kiszűrni a vízből a mikroműanyagokat.
A kutatók szerint percenként (!) hárommillió (!!!) maszkot dobunk el.
Spanyol kutatók találtak mikroműanyagot déli-sarkvidéki édesvizekben, ráadásul szigorúan védett területen.
A 8440 méter magasban talált szennyezés valószínűleg a hegymászók ruházatából vagy felszereléséből származik.
A szennyvíztelepek egyre hatékonyabban szűrik ki a mosásból eredő mikroműanyagokat a vízből. Csak aztán ezt a többi szennyező anyaggal együtt a földeken, vagy szeméttelepeken terítik szét.
A Maros és a Nagyág vizében és a nagyobb magyar városok strandjainál a legrosszabb a helyzet.