„Jövök haza, Dudders. Megcsináljuk. Készen állok” - írta az egyik miniszternek.
A 349 fős parlamentben 176-an szavaztak Kristersson mellett és 173-an ellene.
Kis heti abszurd.
A vád szerint a volt cseh miniszterelnök érdekeltségébe tartozó cég jogosulatlanul jutott európai uniós támogatáshoz.
„Szeretném hinni, hogy az emberek inkább azt nézik, hogy mit csinálunk a munkahelyünkön, mint azt, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben."
Már a második politikusi bulibotrány tartja lázban Európát idén, melynek főszereplője ezúttal Sanna Marin finn miniszterelnök és az őt kritizáló erkölcscsőszök. Kinek és miért fontos, ha egy amúgy kompetens kormányfő bulizással vezeti le a feszültséget?
Csak egy kormányfő előzi meg Európában: a miénk.
Döntését a kormánykoalíció néhány órával ezelőtti megszűnésével indokolta.
Ketten hivatalosan is bejelentették, a harmadik indulását pdig egy napilap szellőztette meg.
Átmenetileg a parlament elnöke tölti be az miniszterelnöki tisztséget.
A merénylő anyja egy vallási csoport bűvkörébe került, akiknek szinte minden pénzét odaadta.
Rishi Sunak kedden hátrált ki Johnson mögül, most átvenné a helyét.
Nem tudni, viccelt-e.
Élisabeth Borne a választás után a szokásjognak megfelelően beadta lemondását, de az államfő azt nem fogadta el.
Elisabeth Borne a macronista tábor balszárnyához tartozik.