Érd-elágazásnál rossz irányban közlekedett tovább.
Hajnalra sikerült megfékezni a lángokat.
Jávorkút közelében komolyan küzdenek a tűzoltók az oltással.
Egy füleskuvik szórakoztatta az avasi lakótelepen élőket, akik attól féltek, a csatornából fog előtörni egy tengeralattjáró.
A 35 éves férfi tavaly tavasszal a börtönbüntetéséből szabadulva összeismerkedett az egyedül élő asszonnyal, akinek segített bevásárolni. Ősszel, mivel nem volt pénze, elhatározta, hogy visszamegy lopni.
És folyik a nyomozás ellene.
Az esetet állítólag látta egy járókelő, de nem tett semmit. A megtámadott nő csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy sikerült elmenekülnie.
A vércukorszintjét szerették volna ellenőrizni.
Az EMMI ezt álságosnak nevezte
Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.
A határozat szerint Csöbör Katalinnak képviselőként nincs olyan feladata, ami miatt közre kellett volna működnie az eszközök kiosztásában.
Az ígérték az emberkereskedelemmel vádolt férfinak, hogy 13 millióért kihozzák az előzetesből.
Több budapesti és vidéki gimnázium is tiltakozik, amiért nem sztrájkolhatnak a tanárok.
A kisfiú egészséges.
Az iskola vezetése szerint az ellenzéki városvezetés sem töri össze magát azért, hogy segítsenek nekik. Még egy szobor felállítására sem kaptak engedélyt.