MSZP

Már az MSZP is rájött, hogy hülyeség lenne Lázár Jánossal és Semjén Zsolttal ingyen elpasszolni a hatvani Grassalkovich-kastélyt

Egy napja Molnár Gyula még korrektnek nevezte az együttműködést a kormánypártokkal. Most azt mondják, ami szakmailag indokolt volt, politikailag tarthatatlanná vált.

Czinkóczi Sándor
káosz

Mekkora Fidesz–MSZP-összeborulás, és milyen fontos ügyben: abban egyeztek meg, hogy INGYEN odaadják az állami vagyont a vadászkamarának!

Legalább az igazán fontos dolgokban számíthat a kormány az MSZP-re, és fordítva!

Herczeg Márk
parlament

Az MSZP pártalapítványa Szabad Sajtó-díjat akart adni a bezárt Népszabadság szerkesztőségének, de az nem fogadta el

Elvégre az egykori kisebbségi tulajdonosuktól kellett volna átvenniük a díjat.

Herczeg Márk
politika

Majtényi Lászlóval kb. 3000-3500 ember tette meg a sétát

Herczeg Márk
POLITIKA

„Dopeman szövegeiben a lényeg az őszinte társadalomkritika, és az MSZP számára abszolút vállalható”

A szocialisták azért Pityinger László gengszterrappert támogatják Józsefvárosban, mert a szintén elinduló evangélikus lelkésznő nem kereste meg őket személyesen.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az MSZP nőnap alkalmából kitüntette Kéri Lászlót

Megvan a magyar Bono!

Herczeg Márk
képzavar

Botka nagyon csúnyán leoltotta az egyezkedni próbáló Gyurcsányt

"A liberális kispártok vitájába nem akarok beavatkozni" - reagált a DK közös egyéni jelöltállításról szóló ajánlatára.

Rényi Pál Dániel
politika

Botka László: Ha működni kezd az igazságszolgáltatás, valószínűleg bilincs kerül fideszesekre

Fél éve még fogadkozott, hogy nem indul, most mégis ő az MSZP 2018-as miniszterelnökjelöltje. Szerinte ami most Magyarországon van, az nem demokrácia. Liberálisnak vallja magát, de bevándorlásügyben egyáltalán nem áll messze Orbán Viktortól.

Bede Márton
politika

Dopemant támogatja az MSZP

Persze a szocik álltak már Dopemannél sokkal nagyobb gengszterek mögött is.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Haris Éva válaszolt Szanyi Tibornak: Add át a terepet azoknak a fiataloknak, akik képzettebbek, intelligensebbek, elegánsabbak és józanabbak mint te

Szanyi egy Fidesz-közeli blognak vetette fel, hogy Harison keresztül akár a Fidesz is finanszírozhatja a Momentumot.

Horváth Bence
politika

Szanyi Tibor szerint a Fidesz pénzeli a Momentum mozgalmat Haris Éván keresztül

A párt EP képviselője a Fidesz-frakció revolverlapjában extrém összeesküvés-elméletekkel gyalázta a Momentumot. Szanyi fejében az is megfordult, hogy szájba vágja Fekete-Győr Andrást. Az MSZP elnökségében pedig fideszes kollaboránsok ülnek.

Szily László
POLITIKA

A hatalom egy éve kopasz erőemberekkel mutatta meg, mi a véleménye a demokráciáról

Végül nagyon nehezen sikerült letörni a kormány és a hatóságok ellenállását. De a választási csalás elkövetői mind megúszták, felelősök nincsenek. A vasárnapi zárvatartás után egy másik, népszerűtlen ügyben is kínkeservesen kellett átverni a többség akaratát a Fideszen.

Herczeg Márk
évforduló

Luxusadót vetne ki a gazdagokra, bocsánatot kért a kiábrándult szavazóktól a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László

Alapjövedelmet is ígért.

Kulcsár Rebeka
POLITIKA

MSZP: Fizessék vissza Orbán álciviljei a 320 milliós közpénzt!

A szlovákiai Libertatének juttatott pénz miatt most a folyamatosan „külföldről finanszírozott álcivil szervezetekkel” riogató Fidesz kapta vissza az egyik kedvenc vádját.

Herczeg Márk
politika

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes másfél éve még elolvadt a budapesti olimpia ötletétől

Rohadt internet mindent megőriz.

Bede Márton
POLITIKA