MTA

Az alapvető jogok biztosa szerint tárgyalnia kéne a kormánynak a Magyar Tudományos Akadémiával a kutatási támogatásokról

Szél Bernadett kérdezte Székely Lászlót, hogy szerinte nincs-e gond az MTA támogatásának visszatartásával.

erdelyip
politika

Palkovics Lászlót a CEU-ügyre emlékezteti, ami a Magyar Tudományos Akadémiával történik

Hát igen.

Boros Juli
POLITIKA

Az MTA 200 dolgozója követeli a kormánytól, hogy hagyja békén az Akadémiát

Ha február 7-ig nem változik a kormányzat álláspontja, folytatják a tiltakozást a szakszervezetek.

Tbg
TUDOMÁNY

Az MTA nem szeretné a kiváló kutatók kutatási ösztöndíjából fizetni a villanyszámlát

Szerintük ugyanis a minisztérium keddi közleményével szemben valójában nem rendelkeznek minden eszközzel feladataik finanszírozásához, mert előző évi maradványuk teljes egészében kötelezettségvállalásokkal terhelt.

Király András
POLITIKA

Palkovics Lovász háta mögött rendelte be magához az MTA kutatóintézeteinek igazgatóit

A kormány szalámizni próbálja az akadémia vezetőit, de ők kiállnak elnökük mellett.

Rényi Pál Dániel
politika

Lovász László kapta meg elsőként az európai tudományos akadémiák új díját

Az Academia Europaea barcelonai tudásközpontja által alapított díjat ezentúl évente ítélik oda kíváló tudósoknak.

Horváth Bence
tudomány

Magyar Idők: Az MTA-ban kormányellenes hangulatot keltenek

A nemzetstratégiai lap egy névtelenül nyilatkozó akadémikusra hivatkozva arról ír, egy „nagyjából 30 fős csoport” próbál kormányellenes hangulatot kelteni.

Horváth Bence
POLITIKA

A kormány elvonja a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének egy részét

Most az első negyedéves pénzről van szó.

Albert Ákos
TUDOMÁNY

Palkovics Lászlót meghívták az MTA közgyűlésére, de nem ment el, inkább sajtótájékoztatót tartott róla

Nem tetszettek neki az MTA elé került anyagok.

erdelyip
POLITIKA

Tavasszal derül ki, hogy alakítanák át a Magyar Tudományos Akadémiát

Palkovics László szerint addig az ügyben nincs teendő.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A bevándorlók elutasításától a Kanadából hazaérkező romákig, az MTA-n végigvették, mit tud a migrációról a magyar tudomány

Egész Európában messze nálunk nőtt legjobban a bevándorlók elutasításának aránya, miközben a magyar társadalom legtetején és legalján is sokan a kivándorlásban látják a boldogulást.

erdelyip
tudomány

Az MTA lényegében elvetette Palkovicsék finanszírozási javaslatát

A jövőben is maguk döntenének az intézményi alapfinanszírozásról, a kutatóhálózat jelentős átsrukturálását pedig indokolatlannak tartják.

Király András
TUDOMÁNY

Az MTI egyszerűen kihagyta a CEU-t a Magyar Tudományos Akadémiával elért nagy közös sikerről szóló beszámolóból

"Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet."

Botos Tamás
POLITIKA

10 millió eurós támogatást nyert a CEU és a Magyar Tudományos Akadémia hálózatkutatási programja

Közel háromszáz pályázat közül választották ki a végső nyertest.

Botos Tamás
TUDOMÁNY

Pálinkás: Azt, ami történt, úgy lehet megoldani, hogy az MTA megkapja 2019-re a kutatóintézetei működtetéséhez szükséges összeget

Szerinte elfogadhatatlan, hogy miközben az akadémiának van fenntartási kötelezettsége, a források máshol vannak.

Botos Tamás
politika