Állapotuk stabil.
Az egészségügyben nem érdekeltek a várólisták csökkentésében, mondják a szakértők.
A férfi ráadásul nemrég elveszítette egészségkárosodotti járadékát, valamint az oxigénpalackra való jogosultságát is.
A sikeres műtét még nem jelenti azt, hogy az énekes felépült volna a betegségből, de elmondása szerint gyógyulóban van.
Hasi műtétje lesz.
Az intézmény álláshirdetésére sokan jelentkeztek, de ő csak márciusban kezdhet dolgozni, így legalább 30-40 műtét biztosan elmarad.
Úgy tűnik, a színész a körülményekhez képest jól van.
Megköszönte a támogatást.
Mivel így az oltásellenes pár gyereke meghalt volna, a hatóságok a gyámságuk alá vették.
Az Argentína elleni győztes meccs után a világbajnokság véget ért Jasszer al-Sahraninak.
A kórházak pedig nagyobb támogatást kaphatnak a várólisták csökkentése érdekében.
A tüdődaganattal küzdő betegek műtétje 40 százalékban maradt el.
Vakbélgyulladással.
A 73 éves énekes évek óta mozgási problémákkal és Parkinson-kórral küzd.
A kórházak nem kapnak több műtétért több pénzt, így nincs is, amitől rövidülhetne a várakozási idő.