nagy márton

NGM: Kínai légitársaság hozhat létre Ferihegyen légikikötőt

Ami Budapestről továbbviheti a kínai utasokat nyugat felé.

Herczeg Márk
közlekedés

Orbánék négy éve folyton csak újra-, újra- és újraindítják a magyar gazdaságot, de valami mindig közbejön

2020 áprilisában kezdte el először újraindítani a gazdaságot a magyar kormány. Egy év kihagyást leszámítva erre ismét szükség van, pedig tavasszal még azt mondták: újraindult a magyar gazdaság.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagy Márton rendkívüli vizsgálatot indított a légitársaságoknál

A minisztérium szerint ők jól csináltak mindent, de továbbra is vannak problémák, amiket ki kell vizsgálni.

Bódog Bálint
belföld

Nagy Márton ráküldi a Gazdasági Versenyhivatalt az élelmiszerboltokra

Mert szerinte a kötelező akciózás júliusi kivezetése után túl nagyot emeltek az árakon.

Solti Hanna
belföld

Nagy Mártonék rájöttek, hogy az embereknek fontos a lakhatás, ezért adómentessé tennék, ha valaki a hosszú távú megtakarításából vesz lakást

Munkába állt a Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet, az első őszi ülésen megállapították, békeköltségvetés kell.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagyot akart mondani Nagy Márton a minimálbérről, de ezzel a céllal nem vállalja túl magát

A korábbi években egyik évről a másikra megcsinálták azt, amire most a miniszter akár három évet is adna.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagy Márton látja a „fogyasztást gátló óvatossági motívumot”

Csak egyelőre nem tudják ezt „feloldani”

Mészáros Juli
fogyasztást gátló óvatossági motívum

Az NGM megalapozatlan sajtóhírnek nevezte, hogy a Népszava szerint új kereskedelmi szuperhivatalt kaphat Nagy Márton

A Nemzeti Kereskedelmi Hivatal létrehozásáról szóló hírt ezért nem kívánják kommentálni.

Herczeg Márk
gazdaság

Népszava: Új kereskedelmi szuperhivatalt kaphat Nagy Márton

A Nemzeti Kereskedelmi Hivatal az élelmiszer-biztonságért és kiskereskedelemért felelne.

Benics Márk
gazdaság

Nagy Márton vagy nem tud számolni, vagy nem érdekli a valóság, esetleg egy román gazdasági adatot nézett

Akkorát örvendezett a minisztériumi közlemény a kiskereskedelmi adatoknak, amit a valóság egyáltalán nem indokol.

Haász János
gazdaság

Nagy Mártonhoz került a HungaroControl, ki is rúgta a vezetőjét

Bár van közlekedési minisztérium, mégis a nemzetgazdaságinak nevezett tárcához került légi irányítás.

Botos Tamás
gazdaság

Nagy Márton leváltotta Palkovics Lászlót

A HM szerint nem igaz, hogy leváltották Palkovicsot, akinek „vezérigazgatói megbízatása 2024. július 29-én közös megegyezéssel megszűnt”.

Mészáros Juli
belföld

A Tisza a tanárok fizetéséhez kötné a miniszterek és a miniszterelnök fizetését

Magyar Péter közleményben reagált a hírre, hogy Orbán Viktor szerdán huszonhét százalékkal megemelte a miniszterek fizetését, saját magát pedig a legjobban fizetett uniós kormányfővé tette.

Solti Hanna
POLITIKA

Csupán feleakkora lesz idén a gazdasági növekedés, mint azt a kormány az év elején jósolta

Év elején még négy százalékról beszéltek, most meg már 1,8-2,2 százalékos növekedésről.

Fődi Kitti
gazdaság

A háborúra és az EU-ra fogja a GDP-csökkenést a magyar kormány, az akkuipar problémáiról is mások tehetnek

Az eurozóna gazdasága közben éppenhogy bővült. Az elemzők szerint már a csökkentett magyar növekedési cél sem lesz tartható.

Kolozsi Ádám
gazdaság