NAV

Kövér László most sem fog örülni

Szabó Rebeka és Schering Gábor PM-es képviselők akciója a parlamentben.

plankog
POLITIKA

Nagyon becsülöm azokat, akik ezek után tudnak majd pénztárgépet választani

Kerner Zsolt
gazdaság

Nyolcan vizsgálták át egy hétvége alatt a NAV-ot

plankog
Egyéb

Kiengedték a 4K! elnökét a fogdából

A rendőrök még jó fejek is voltak vele. Kávézhatott, és beszélgetett a rendfenntartókkal a fűről. Nem mondja el, mit gondolnak a rendőrök.

Kerner Zsolt
POLITIKA

Megszállta a NAV a céget, amit Lázár meg akar venni

Egy budaörsi kft-nél van egy nagyon fontos szoftver forráskódja. Lázár János közölte, az államnak januárig mindenképpen meg kell vennie a céget. Kedden adónyomozók szállták meg a cég irodáját és a tulajdonosok lakásait.

Magyari Péter
gazdaság

Mennyit keresnek Magyarországon a legnagyobb jótékonysági szervezetek vezetői?

November elején 15 alapítványt keretünk meg, és arról érdeklődtünk, hogy mennyit keresnek a főnökök. A többség korrektül válaszolt.

erdelyip
gazdaság

Csak azok a civil szervezetek kaphatnak 1 százalékos felajánlást, akik regisztrálják magukat az adóhivatalnál

erdelyip
politika

A nagy áfacsalás a parlamentben

Ebben a ciklusban Horváth András kitálalása előtt kilencszer hangzott el az áfacsalás szó az országgyűlésben. Legtöbbször pont a fideszesek beszéltek róla.

Herczeg Márk
politika

Horváth András nem zárja ki, hogy politikus lesz

Ángyán Józseffel és Hadházy Ákossal egyeztetnek. Tudja, hogy ha elfelejtik, neki vége van.

Horváth Bence
POLITIKA

Tizenegy terabájt adótitok, ami térdre kényszeríti Magyarországot!!44!!!!!4!!!!

Ön hallott már magyar adótitkokat tartalmazó elveszett szerverről? Zárkózzon be, vegye ki az akkumulátort mobiltelefonjából, és dőljön hátra. Vigyázat, az establishment tagad!

444.hu
történetek

Horváth András: Számítottam a feljelentésre

A volt NAV-alkalmazott válaszolt az adóhatóság elnökhelyettesének vádjaira.

Horváth Bence
gazdaság

A NAV rágalmazásért feljelentette Horváth Andrást

Minthogy soha nem volt adóellenőr – amit nem is állított –, a NAV szerint az általa ismert adatokból korlátozott következtetéseket lehet csak levonni. A NAV Horváth András távozása után felnyitotta a volt alkalmazottjának két szekrényét, ezekben 60 ezer oldal fénymásolt anyagot talált, ami 100 revizortól származott.

Herczeg Márk
gazdaság

A három hős MSZP-s, aki szembeszállt a frakciós sunnyogással

Még tizenegy szocialista aláírás kéne, hogy létrejöhessen az áfacsalásokat vizsgáló parlamenti bizottság. Meglesz?

Horváth Bence
politika

A NAV 90 százalékban csak papírt gyárt

A Horváth András vádjait megerősítő névtelen adóellenőr szerint volt olyan, hogy tíz munkanapjuk lett volna három multinacionális lánc ellenőrzésére. Beszállítók tucatjait kellett volna ellenőrizniük ennyi idő alatt. Az ellenőrök felkészületlenek, túlterheltek, és arra ösztönzik őket, hogy az egyszerű ügyeket oldják meg.

Király András
POLITIKA

A kormányszóvivő szerint ellentétes az ország érdekeivel, hogy Horváth András az állam ezermilliárdos veszteségét vizsgáltatná

Magyarországon rossz az adózási morál, az „ilyen hírkeltés tovább rontja az adómorált”, ez pedig ellentétes az ország érdekeivel – mondta Giró-Szász András a nagy áfacsalásról kitálaló volt adóellenőr parlamenti meghallgatásával kapcsolatban.

Herczeg Márk
POLITIKA