Lesz miből ferrariznia Balásy Gyulának.
Ha minden jól megy, akkor Venezuela mégsem csatolja magához a szomszédos Guyana nagyjából kétharmadát.
Vera Jurova a plakátkampányt felháborítónak és sértőnek tartja.
Kőművesfütty. Negyven másodperc alatt kétszer.
Tud-e még ennél is többet tenni a demokráciáért a Fidesz?
Minden egyes problémára a nemzeti konzultáció a megoldás - derült ki a CÖF bécsi rendezvényén, ahol CÖF-ös kérdezett CÖF-öst.
Azahriah? El felejtve.
Hogy megnézzék a melegekről készült, elkordonozott fotókat. A diákszervezet tagjai most országszerte helyezik ki közterületekre a fotót.
A 2016-ban készült eredeti fényképen nem látszik Soros keze. A kormány kommunikátorai túlgondolhatták a plakátot, ami olyan hatást kelthetett a nézőiben, hogy nem Orbán Viktor, hanem Alex Soros beszél hozzájuk.
Ha nem ítéljük el ezeket a mérgező hazugságokat, akkor azok alapjaiban rongálják az Európai Uniót - mondta a momentumos képviselő.
Az Európai Bizottság szóvivője tisztázta, hogy közte és Alex Soros között semmiféle kapcsolat nincs.
Az alkotmányjogász ironikus posztja szerint a nemzeti konzultációban az eutanáziáról is meg kellene kérdezni az embereket.
Alex Sorossal karöltve. Volt idő, amikor Orbán Viktor még komoly, bátor gondolkodású hölgynek titulálta az Európai Bizottság német elnökét.
Úgy, ahogy Brüsszel fütyül.
A nemzeti konzultáció főgonoszának szerepében ezúttal: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Soros György fia, Alex Soros.