Egy csatornafedél lőtt ki a helyéről New York belvárosában.
A 30 éves férfi büntetett előéletű.
Ötször támadtak hajléktalanokra az elmúlt napokban két különböző városban, két férfi meghalt.
A Modern Művészeti Múzeumot kiürítették, a két megkéselt férfit azonnal kórházba szállították.
Több állam is készül lazítani a korlátozásokon.
Erre ad magyarázatot az Inventing Anna című sorozat, ami a Delvey álnevet használó, orosz származású Anna Szorokinról szól, aki évekkel ezelőtt dollár százezreket csalt ki különböző bankoktól és emberektől, miközben totálisan hülyére vette a manhattani elitet.
Mindössze 18 éves volt.
1945 óta állt a Geller I néven ismert lakóház.
West Elm Caleb azzal érdemelt ki egy saját hashtaget, egy kis nyilvános megszégyenítést, sőt azt is, hogy már nagyobb cégek és márkák is a nevét kihasználva reklámozzák magukat, hogy úgy viselkedett, mint egy átlag huszonéves srác.
Egy meghibásodott elektromos fűtőberendezés okozta a tüzet, mielőtt a füst ellepte a lépcsőházakat.
A férfi a The Jinx című dokumentumfilm-sorozatban nyilatkozva buktatta le magát.
Állítólag egy egykori diák volt az, de nem találták meg.
Ha valaki januárban is dolgozni akar New Yorkban, annak december 27-ig be kell oltatnia magát.
Bill de Blasio, New York főpolgármestere jelentette be, hogy az oltottak újra a város legkellemetlenebb pontján szilveszterezhetnek.
Pollock, Rothko és Warhol alkotásait is eladta az 59 év után szétmenő Harry és Linda Macklowe.