nők

Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki több nővel is erőszakoskodott

A férfi három nőt próbált meg megerőszakolni, kettőt sikerült kirabolnia.

Tbg
bűnügy

2015 legjobb sorozatai a nőkről és a gonoszságról szólnak

Erkölcsleckék a reality tv legsötétebb mélységeiből az UnREAL-ben és a szuperhősök feminizmusa a Jessica Jonesban.

erdelyip
tévé

Demjén Rózsi: Az Ákos-ügyet felfújták

Rózsi szerint Ákos még finoman is fogalmazott.

Tbg
zene

Kövér László a nyolcvanas évek közepe óta nem érezte ilyen rosszul magát

Nagyot gurított a házelnök: egy interjúban elmondta, hogy hülyeség azt kívánni, hogy senki ne szóljon bele a másik életébe, és a motorozáshoz hasonlította a női létet.

Sarkadi Zsolt
politika

Orbán szerint az Ákos-botrány az alkotmányos szabadság és a szólásszabadság kérdéséről szól

A miniszterelnök szerint a nők pedig majd eldöntik, hogy mit akarnak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Telekom-bojkottot hirdettek a hardcore Ákos-rajongók

A keménymag nem nyugszik bele, hogy a cég dobta a konzervatív ikont.

Czinkóczi Sándor
Popkult

Ákos az őt ért támadásokon poénkodott a koncertjén

LOL.

Czinkóczi Sándor
Popkult

Egy osztrák 5-7 évvel többet él, mint egy magyar

A KSH legfrissebb adatai a várható élettartamokról: városokban és inkább nyugaton élnek tovább a magyarok, de az EU-átlaghoz húsz év alatt semmivel sem kerültünk közelebb.

Tbg
demográfia

A fiatal fehér briteket utálják a leginkább

Előítéletvizsgálat készült Nagy-Britanniában.

Tbg
életmód

Kövér: Nem akarjuk visszazárni a nőket a konyhába

De ha nem szaporodik Európa, akkor elfoglalják, akik itt "életteret látnak."

Botos Tamás
POLITIKA

Hoppá-hoppá! Szaúd-Arábiában egy nő is bekerült egy települési önkormányzatba!

Szélsebesen változik a világ, Szaúd-Arábiában most először nők is szavazhattak. A női jelölteknek ugyan sok esélyük így sem volt, de egyiküket mégis megválasztották.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az amerikai hadsereg történelmi jelentőségű döntést hozott

Herczeg Márk
hadsereg

Zaklatták a brit újságírónőt, miközben épp a nőket érő zaklatásról készített riportot

Egy nottinghami férfi kiabált rá trágárságokat az utcán.

Sarkadi Zsolt
külföld

Helen Mirren szerint nem oké, hogy a férfiak átkarolják a nők vállát

Mert ez azt fejezi ki, hogy a nő a férfi tulajdona.

Sarkadi Zsolt
életmód

Először vettek részt női katonák a kínai győzelmi parádén

Sarkadi Zsolt
külföld