olajipar

Vádat emeltek egy texasi demokrata politikus ellen, aki mexikói és azeri kenőpénzeket fogadhatott el

Henry Cuellar ártatlannak tartja magát, és indulni tervez az újraválasztásért novemberben.

Bódog Bálint
külföld

Egyre több ország kérdőjelezi meg a nyugati nagyhatalmak vezető szerepét

Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.

Bódog Bálint
POLITIKA

Idén a napenergia ráverhet az olajiparra

2013-ban az olajtermelésre fordított pénz összege még négy-ötszöröse volt a napenergia-beruházásoknak.

Bódog Bálint
energia

Narancssárga porral szórta be a snooker-világbajnokság egyik asztalát meccs közben egy olajellenes aktivista

Joe Perry és Robert Milkins mérkőzését félbe is kellett szakítani.

Molnár Kristóf
sport

Rekordnyereséget ért el a legnagyobb szaúdi olajcég

161,1 milliárd dollár

Botos Tamás
gazdaság

Elengedték túszaikat a kolumbiai tüntetők

Az ország délnyugati részéntiltakozók csütörtök óta tartottak fogva 78 rendőrt és egy knai olajipari vállalat hat munkatársát.

Király András
külföld

“Az emberi túléléssel összeegyeztethetetlen” a nagy olajcégek üzleti modellje, kelt ki az ENSZ főtitkára Davosban

António Guterres arról is beszélt, hogy “felelősségre kell vonni” az olajipar vezetőit.

Dienes Gábriel
gazdaság

Az olajcégek harmada szállt be a stratégiai készletek megcsapolásába

A kormány által felszabadított 184 millió liter gázolajból így csak 170 millió literre számíthatnak a kiszáradóban lévő benzinkutak.

Vég Márton
gazdaság

Klímadráma: Kongóban olajcégek vehetnek esőerdőt

Nyolc hónapja még minden rendben ment, aztán Oroszország lerohanta Ukrajnát. A klímaváltozás senkit sem érdekel, mióta megindult a tülekedés a fosszilis energiahordozókért. Ha ez nem csak fenyegetés, a projekt tovább fogja fokozni a globális felmelegedést.

Herczeg Márk
környezetpusztítás

Cáfolja az OMV, hogy ellátási gondokat okozna a schwechati finomító elhúzódó felújítása

Ausztria felszabadítja a stratégiai készletét.

Botos Tamás
külföld

Egy új-zélandi nő 24 ezer dollárból csinált magának házilag elektromos autót

Elege lett az olajiparból, egy 29 éves roncsot napelemekkel átalakítva akarta megmutatni, hogy nem nehéz elektromos autót gyártani. A kocsi 3 éve jól működik.

Herczeg Márk
autó

A világméretű energiaválság idején a kérdés az, hogy a nyugati világ hogyan tudja biztosítani az energiaellátását

Az ukrajnai háború okozta energiaválságtól az olaj- és gázipar fellendülését várják az Egyesült Államokban.

444.hu
energia

Sztrájkkal fenyegetőznek a norvég olajipar dolgozói

Mintegy huszonnyolcezer olajipari dolgozó tervez sztrájkolni április elsejétől. Az EU-ba begyűrűző energiaválságot nézve, talán nem a legjobbkor.

Bódog Bálint
külföld

Napi 2,7 millió hordónyi olajat spórolhatnánk meg ezekkel a lépésekkel

A Nemzetközi Energia Ügynökség tízpontos tervet javasol. Az egyik pont például az autómentes vasárnapok.

Tárkányi Flóra
gazadság

Nem kímélik a környezetet a környezetkímélő bankok

Nagy bankok továbbra is milliárdokat pumpálnak újabb gáz és olaj kitermelő projektekbe, annak ellenére, hogy komoly ígéreteket tettek: nem támogatják a környezetre káros beruházásokat.

Bódog Bálint
gazdaság