orbán győző

Orbán apja Zámoly melletti területekre kapott bányászati engedélyt

A szektor legnyereségesebb cége 2023-ig kereshet dolomitot a 23 hektáros területen.

Botos Tamás
POLITIKA

Nagyszabású építkezések kezdődtek az Orbán család hatvanpusztai majorságán

Hadházy Ákos berepült a birtok fölé, amit Mészáros Lőrinc bérelt a miniszterelnök apjától, de a kormányfői kuvasz is itt lakott.

Czinkóczi Sándor
építészet

Így lett nyereségesebb az Orbán-bánya, mint bármelyik komoly versenytársa

Orbán apjának bányája sorra tűnik fel állami beruházások beszállítójaként. A cég mára az egyik legnagyobb piaci szereplő lett, és tavaly különösen kiemelkedett azzal, hogy milyen sok nyereséget termelt.

Pethő András, Zöldi Blanka
direkt36

Orbán apja megszünteti a cégét, amitől Mészáros Lőrinc a hatvanpusztai majorságot bérelte

A végelszámolás alatt álló CzG Ingatlanforgalmazó Kft.-ben 2018-ban 20,7 millió forint nyereség keletkezett az előző évi 9,5 millió után.

Herczeg Márk
gazdaság

Orbán Viktor apja májusban 1,3 milliárd forintot vett ki a nyereséges cégeiből

Orbán Győző cégei remek évet zártak, köszönhetően annak is, hogy felbukkantak Mészáros Lőrinc által megnyert közbeszerzések körül.

Haszán Zoltán
gazdaság

Így folyik tovább a közpénz Mészáros Lőrinctől az Orbán családhoz

Orbán Viktor régóta hajtogatja, hogy ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel. A családtagjainak cégei azonban az elmúlt években sorra jelentek meg olyan állami beruházásokban, amelyeket Mészáros Lőrinc birodalma irányított. Videón a kapcsolat története.

Direkt36
direkt36

Orbán testvérének két birkózó ismerőse is feltűnt a NAV-nál fontos szerepben

ifj. Orbán Győző egyik ismerőse a NAV közbeszerzési főnöke lett, míg a másik ismerősének cége nagyértékű szerződéseket nyert el az adóhivataltól. Orbán mindkét férfit birkózó körökből ismeri.

Pethő András, Zöldi Blanka
direkt36

Úgy módosította a kormányhivatal a környezetvédelmi engedélyeket, hogy Orbán Viktor apja kibővíthesse a bányáját

Újabb 2,7 hektárt vonhatnak be a termelésbe. A hatóságok szerint mindennek nem lesz érdemi környezeti hatása.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nagy a forgalom az Orbán-bányánál, és gyakran feltűnnek Mészáros Lőrinc üzlettársának teherautói is

A közbeszerzéseken taroló Duna Aszfalt-csoport egyik cégének teherautói gyakran megfordulnak mostanában Orbán Viktor apjának bányájánál.

Pethő András
direkt36

Orbán Viktor apja 1,29 milliárd forint osztalékot vett ki a kőbányász vállalatából

Pedig nem is ez volt a Dolomit Kft. legjobb éve.

Horváth Bence
POLITIKA

Nemzethalál: veszteséges lett az Orbán család egyik legfontosabb bányászati cége

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Herczeg Márk
világvége

Orbán Viktorral együtt nézett meccset a miniszterelnök testvéréhez közel álló, állami pályázatokon taroló vállalkozó

A Pancho Aréna VIP-páholyában feltűnt egy informatikai vállalkozó, aki Orbán egyik testvérét régóta ismeri birkózó körökből.

Pethő András
direkt36

Megint nagyértékű EU-támogatást kapott Orbán testvérének cége

129 millió forintot kapott az ifj. Orbán Győző résztulajdonában álló vállalkozás. Az elmúlt két évben ez már a harmadik alkalom, hogy EU-támogatást nyer a cég.

Pethő András
direkt36

Az egyik Orbán-testvér ismerősének cége nyert a NAV pályázatán, méghozzá a legdrágább ajánlattal

Az ifj. Orbán Győző ismerősének cégével induló csoport közel egymilliárdos ajánlattal győzött a nyomtatókra kiírt pályázaton. Pedig volt, aki harmadannyiért vállalta volna a megbízást, de mindenki mást kizártak a versenyből.

Szabó András, Pethő András
direkt36

Havasi Bertalan: Orbán apja a vásárlók között soha nem tett, és nem is tehet különbséget

A kérdésre, hogy Orbán mit szól ahhoz, hogy az apja alvállalkozó egy vasút-felújításban, a kormányfő sajtófőnöke azt mondta: Orbán Győző 35 éve ad el követ mindenkinek, aki vásárlóként jelentkezik.

Herczeg Márk
politika