orfk

Egy ezredes nő bántalmazásáért könnyű testi sértéssel gyanúsítanak egy vezérőrnagyot

A nő azt mondta, viszonya volt a felettesével, de miután elege lett, szakított a férfival, aki erre hónapokon át zaklatta, és fenyegette, majd bántalmazta.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem tűnik úgy, hogy olyan hatalmas rémhírterjesztések folytak volna az országban május közepéig

Mármint egyszerű állampolgárok részéről. 90 rémhírterjesztés miatt indult eljárás, összesen 9 embert hallgattak ki, 61 eljárást zártak le, ebből 2 jutott el vádemelési javaslatig.

Herczeg Márk
bűnügy

Korrupciós ügyben ítélték négy év börtönre a volt megyei rendőr-főkapitányt

Ármos Sándor volt rendőr dandártábornokot épp hétmillió forintnyi kenőpénz átvétele közben érték tetten.

Horváth Bence
bűnügy

ORFK: Több mint 460 magyart rendeltek házi karanténba

Az osztrák és a szlovén határon szerettek volna belépni Magyarországra, de fertőzött területről érkeztek.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Zaklatásért és bántalmazásért jelentette fel felettesét egy rendőrnő, mire felmentették a munkavégzés alól

Az ezredes egy nagyon befolyásos vezérőrnagy ellen tett feljelentést. A Népszava úgy tudja, hogy fél év alatt még ki sem hallgatták a férfit.

Horváth Bence
bűnügy

A rendőrség már azt mondja, hogy 176 milliót költöttek az Erdoğan-látogatásra

Korábban jóval kisebb összegről volt szó.

Urfi Péter
POLITIKA

Elrendelte a nyomozást az ügyészség a Microsoft-ügyben

Mint írják, megérkezett az amerikai igazságügyi minisztérium válasza, és mert a büntetőjogi felelősség, és megléte esetén a személyre szóló megalapozott gyanú csak büntetőeljárás keretében tisztázható, elrendelték a nyomozást.

Király András
bűnügy

Magyar rendőr ritkán lő

Nyolc év alatt mindössze 19-szer kellett fegyvert használniuk a hatóságoknak rendőri vagy kommandós akció során.

Király András
ÉLET

Elfogták a rákospalotai gyilkosság gyanúsítottját

A 21 éves ukrán állampolgárságú H. Róbert beismerte tettét.

Horváth Bence
bűnügy

Még mindig nagy erőkkel keresik a dunai hajókatasztrófa utolsó eltűnt áldozatát

Keresőkutyákat, drónokat, helikoptereket is bevetnek.

Király András
bűnügy

Az amerikai hatóság a NAV-ot és az ORFK-t is megnevezte a Microsoft-botrány érintettjeként

Hadházy Ákos feljelentést tesz.

Herczeg Márk
bűnügy

Hadházy: A NISZ Zrt. és az ORFK érintett a Microsoft korrupciós botrányában

A képviselő sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az amerikai jelentés adatai alapján kiderült, a két nagy állami szervezet vásárolt licenceket abban az időben, amikor közbeiktatott cégekkel túlárazták a termékeket, és a keletkezett többlettel megkentek hivatalnokokat.

Herczeg Márk
bűnügy

A rendőrség az esőre hivatkozva nem vetette be az elvben rossz időjárásban is röpképes helikoptereit szerdán

Pedig keresőlámpáikkal és hőkameráikkal segíthették volna az elsüllyedt Hableány utasainak mentését a Dunából.

Király András
POLITIKA

A magyar rendőrség szerint az ír hatóságok nem hagytak elég időt K. László hazahozatalára

Közleményük szerint a csalás gyanújával körözött K. átadására vonatkozó bírói döntés csak április 12-én vált jogerőssé, az ír hatóságok egy napot adtak az átadás megszervezésére.

Király András
bűnügy

Rendőrség: Rendbontás nélkül

Ezzel a rövid, ám sokatmondó címmel adott ki közleményt a vasárnapi tüntetésekről a rendőrség.

Király András
POLITIKA