Főleg elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt, de veszteséges.
Eldurvult egy vita.
Megnéztük, mire ment az ellenzék néhány olyan településen, ahol eddig is ők voltak hatalmon.
Fideszes és ellenzéki vezetésű városok is akadnak, ahol komolyan veszik annyira a demokráciát, hogy a jelöltek értelmes dogokról vitatkoznak egymással.
A diakónus áldást is kért a lobogóra, mielőtt az megkezdte lobogását a sajóvárkonyi templom homlokzatán.
Pár napja még beálltak Janiczak Dávid mögé.
Két hét alatt két pénzintézetet rabolhatott ki.
Majd bosszúból kipakolták a lakását.
Látványosan lebukott az ózdi fiatal.
Az ügyészség börtönt kért rá, mivel visszaeső.
Édesanyjuk súlyos sérülést szenvedett.
Az ügyben a DK-s Vadai Ágnes Polt Péterhez fordult, aki a kérdést feljelentésként értékelte, és továbbította a megyei ügyészségnek.
Felkavaró részletek derültek ki a bíróságon: a 8 éves fiút és a 2 éves lányt hagyták fagyoskodni, és meg is erőszakolták.
Tóth Pál nem kapott időben választ a kérdésére.