Hat bizottság, hét meghallgatás, rengeteg terv.
Ritkán látni olyan hangulatú parlamenti meghallgatást, mint Ruff Bálint szereplését az igazságügyi bizottság előtt. Elmondta, mit látott Rogán irodájában, aztán jött az összecsapás Tuzson Bencével.
Sulyok Tamás átadta az okiratokat a 16 Tisza-miniszternek.
A délután négykor kezdődő plenáris ülésen már esküt is tesznek az új miniszterek, megalakul Magyar Péter kormánya. Hat bizottság hét miniszteri meghallgatást tart ma.
Három nő, három tévés újságíró: Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita.
Szívecske, lájkocska, kirúgásocska.
Két nappal az új országgyűlés alakuló ülése után hétfőn már reggel 8-tól hat bizottság is ülésezik, ezeket még nyolc követi a nap folyamán. Egészségügy, gazdaság- és energiapolitika, uniós ügyek – többek között ezzel indul a nap.
Magyar Péter még nagyjából másfél napig főnöke Orbán Viktor minisztereinek. Hétfőn már reggel nyolctól üléseznek a parlamenti bizottságok. Ma tizenhét miniszterjelölti meghallgatás lesz, majd kedden hét. Tarr Zoltánt négy, Orbán Anitát három bizottság is meghallgatja. Kedd délután felállhat az új kormány.
Úgy kezdődött el az új politikai korszak Magyarországon, hogy Orbán Viktor nem ment el személyesen vállalni a felelősséget az elmúlt 16 évért. Megbékélés nincs igazságtétel nélkül, igazságtétel pedig nincs szembenézés nélkül – üzente Magyar Péter az ellenzékbe szorult fideszeseknek.
Sulyok Tamás mindkettőt aláírta.
Az „átláthatósági” törvényjavaslat viszont külön döntés nélkül lezártnak minősül.
Végigkövettük a NER utáni első országgyűlés megalakulását.
Szembenézést, igazságtételt, megbékélést és újrakezdést sürgetett, a Gyurcsány-Orbán korszak bukásáról beszélt. Azt mondta, senki ne reménykedjen abban, hogy a régi hatalmi védelem felmentést adhat a következmények alól.
Ez történt a rendszerváltás első napjának első felében.
Miután bő két évig kiszolgálta Orbán kormányát szóval, tettel és hallgatással is, most többek között a jogbiztonság és jogállamiság fontosságáról, a Tisza párt történelmi felelősségéről beszélt.