Augusztusban azt mondta, miatta égett nyolc hektáron a Mecsek oldala és több épület is.
Behajtani tilos jelzésnek szánták.
Másfél évre a közúti járművezetéstől is eltiltották.
A DK pécsi fórumára még Somogyból is érkeztek lelkes nyugdíjasok. Dobrev Klára naftalinszagúnak nevezte a fideszes elitet, és azt mondta, ennyi támogatásból „egy baloldali, akár egy középszerű kormány is képes lett volna” egy európai színvonalú ország felépítésére, de Orbánék nem.
Veszprém méretes Gizella-bábuval jelezte, hogy idén ő lett Európa kulturális fővárosa cím. Az első és eddig egyetlen magyar kulturális főváros Pécs volt 2010-ben. Vajon mit nyert a címmel? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Van olyan öröksége az EKF-projektnek, amire máig büszkék lehetnek a pécsiek?
Folytatják a határozatlan idejű polgári engedetlenséget.
Tölgyfa Gergely tavaly rangos díjat kapott a diákszínjátszás terén végzett tevékenységéért.
Kétharmadot kapott a jótékonykodás az online szavazáson.
Közlekedési szituáció.
Teljes mértékben maguk szervezték a tiltakozó akciót.
Virágzik a demokrácia, jöhetnek az érvek, ellenérvek.
A 2010-es években koporsós temetést rendeztek a kezdőkörben a pécsi futballnak, most meg a csapat NER-es háttérrel szinte az NB I. küszöbére érkezett. Megnéztük a nemzeti bajnokságok egyetlen veretlen csapatának hátterét.
Az „életellenes gondolkodás” lesz a téma.
A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumot, amely a Facebook-oldalán határolódott el a diáktüntetésen szónokló tanulójától.
Tudta, hogy kemény reakciókat fog kapni, de ennyire szélsőséges hozzászólásokra nem számított. Azt viszont nem szeretné, ha a történet róla szólna.