Lively és Baldoni nem házasok, még csak nem is jártak soha, csak leforgattak egy közös filmet, de már a bemutatón sem mutatkoztak együtt. Most meg ott tartunk, hogy az egyik szexuális zaklatással vádolja a másikat, a másik meg az azzal, hogy bezárta őt a pincébe filmje premierjén. Ebből lehet az új Amber Heard-Johnny Depp per.
Szerzői jogok megsértése miatt indítottak három pert, szeretnék, ha iparművészeti alkotásként ismernék el papucsaikat és szandáljaikat.
A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.
Szerinte az esküvőjéről szóló hír, vagyis "a magánéletére vonatkozó információ nyilvánosságra hozása többrendbeli jogsértést” valósít meg.
Szabálytalanságokat találtak a vádiratban, visszadobták az ügyészségnek.
A Kúriáról egy főtanácsadót is kirúgtak azonnali hatállyal, miután a főnöke neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt.
Körülbelül egy évvel ezelőtt egy család beperelte a NEAK-ot, mert nem adtak támogatást a nem beszélő fogyatékossággal élő fiuk beszédpótló eszközére, mondván, hogy az ehhez szükséges tablet és szoftver nem orvostechnikai eszköz.
„Nyolc éve várom ezt a pillanatot, hogy elmondhassam az igazságot” – mondta a vesztegetéssel, csalással és hivatali visszaéléssel vádolt izraeli miniszterelnök a bíráknak.
Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.
Pam Bondi Trumpot korábban barátjának is nevezte.
A Houris című regényben egy fiatal nő elvesztette a hangját, amikor egy iszlamista elvágta a torkát 1992 és 2002 között zajlott polgárháborújában.
A fellebbviteli bíróság számos ügyészségi eljárási hibát talált.
Rubi Anna dokumentumfilmje, Az életed nélkülem olyan fogyatékossággal élő gyereküket nevelő édesanyákat mutat be, akik beperelték az államot, amiért az elmulasztotta a kötelességét és nem épített elegendő lakóotthont ezeknek az embereknek. Az anyák még azelőtt szeretnék, hogy a lakóotthon megépüljön, hogy ők meghalnak és gondozó nélkül maradnak a gyerekeik. Versenyfutás ez az idővel.
Szerintük a jelentés „nyílt visszatérés az imperialista ügynökökkel riogató pártállami állambiztonsági propagandához”.
A bíróság azt mondta ki, hogy törvénytelenül inkasszóztak 43,5 millió forintot a párt számlájáról.