Az ellenzéki összefogás 8. kerületi jelöltjének több mint 1000 plakátját ragasztották át az éjszaka, majd elszaladtak, ha látták, hogy videózzák őket.
Ez minden idők legfurcsább fideszes kampánya: miközben a kormányoldal folyton azt sulykolja, hogy az ellenzék háborút akar, a másik fő üzenet olyasmi, hogy Ukrajnának kellene minél hamarabb véget vetnie a megszálló oroszokkal vívott honvédő háborúnak.
Egy újbudai bevásárlóközpontban látható a hipnotikus együttállás.
1300 óriásplakátot helyeztek ki országszerte.
„A főnök Putyin, a mini klón pedig Orbán Viktor” – írja a párt.
Az alapítvány nem érti, mi volt a kifogásuk a szerintük pozitív üzenettel szemben.
Magasabbról, erősebben, büdösebbet.
Önkormányzati helyiségben működik a pártiroda.
A módszere azon az egyszerű, de cáfolhatatlan elméleten alapul, miszerint politikus<macska.
Nyomozás indult a mindenre elszánt gazemberek ellen, akik megbecstelenítették a tájékoztató plakátot.
Új festék- és jelentésréteget kapott.
„Hazugságra igazsággal” válaszoltak a kormány Gyurcsány-show néven futó agymenésére.
Az amerikai Shutterstock stockfotó-ügynökség ingyenes képét használták.
Az eddigi elcsépelt vizes komplexumok helyett a városban hatalmas komplexust építettek egy reklámplakát tanúsága szerint. Jóval előbb kellett volna!
A te országod, A te pénzed.