Biden állítólag engedélyt adott az ukránoknak amerikai rakéták használatára, a német kancellár felhívta Putyint, Erdogan béketervet csinált. Az oroszok pedig az egészre jól befeszültek, de Trump környezete is, mondván, nem kellene az új elnök hivatalba lépése előtt kirobbantani a III. világháborút.
Ramzan Kadirov csecsen elnök vérbosszúval fenyegette meg Szulejman Kerimov dagesztáni milliárdost, a sztori nagyszabású üzleti üggyel kezdődött, de most már van benne politika, intrika, nemzetiségi ellentét, ármány és szerelem is. Plusz egy kisebb lokális háború ígérete.
A magyar külügyminiszter a háború kezdete óta átlagosan háromhavonta ellátogat Oroszországba. Idén különösen gyakran utazik oda, de ezek a találkozók kevés tényszerű eredményt hoznak.
Orbán Viktor új politikai és gazdasági irányvonalat jelölt ki, a gazdasági semlegességet. Amit azonban valójában szeretne, az még a nagyhatalmaknak sem sikerült.
Többek közt észak-koreai, kubai, nepáli, szír, afganisztáni, szomáliai, malajziai állampolgárok is adták már önként, vagy kevésbé önként életüket Putyin ukrajnai álmáért.
A helyzet a Szovjetunió alkonya idején történtekre kezd emlékeztetni. Az idősödő vezetők kézzel-lábbal őrzik a pozícióikat, ameddig bírják, ha muszáj, az elnök intézkedik, a fiatalabbaknak nem osztanak lapot.
A gyerekek tetteinek következményeit a szülők fizetik meg. Tüntetni törvény szerint is tilos, aki tiltakozni próbál, könnyen bíróság előtt találja magát, ott pedig nem túl jók a kilátások.
Az online tartalmak monitorozása már most is alapos és átfogó Oroszországban, de még mindig újabb rendszereket fejlesztenek a fokozására. Mit jelent mindez egy átlagos állampolgár számára?