Erdogan arra biztatta a Németországban élő törököket, hogy ne szavazzanak a nagy pártokra Horváth Bence 2017 augusztus 18., 14:52 Az államfő szerint a CDU, az SPD és a zöldek is Törökország ellenségei.
Erdogan bejelentette: megduplázza pártja 11 milliós létszámát Botos Tamás 2017 augusztus 14., 21:25 Hatezer fős születésnappal ünnepelték a 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját.
Erdogan szerint nem vele van gond, az európai kormányok csak azért bírálják, hogy legyen mivel kampányolniuk Czinkóczi Sándor 2017 augusztus 12., 12:57 El sem tudja képzelni, hogy a tömeges letartóztatások okoznának diplomáciai problémákat.
Letartóztatásokkal számolják fel az ellenzéki médiát Törökországban Czinkóczi Sándor 2017 augusztus 10., 08:45 Többen gyanús üzenetküldő appot használtak.
Erdogan kötelező egyenruha viselését írja elő azoknak, akiket puccsal vádolnak Haszán Zoltán 2017 augusztus 05., 21:05 Egy Hős feliratú póló bosszantotta fel ennyire a török elnököt.
Az újságírói munka kriminalizálása a totalitárius rendszerek sajátja Király András 2017 július 27., 11:28 Védőbeszéd gyanánt kemény vádbeszédet mondott a török kormány ellen a terrorizmussal vádolt török lap, a Cumhuriyet újságírója a bírósági tárgyalásán.
A török kormánymédia szerint Merkel Németországában nagyobb az elnyomás, mint Hitlerében volt Horváth Bence 2017 július 25., 18:16 Erdogan szerint pedig külföldi ügynökök akarják felparcellázni Törökországot. Az elnök újra durván nekiment a nyugati országoknak.
Erdogan kéri a világ muszlimjait, hogy „védjék meg” Jeruzsálemet Sarkadi Zsolt 2017 július 25., 13:49 Ajaj, Orbán két nagy barátja fúrja egymást.
Törökországban ennek a pólónak a viseléséért ma börtön jár Rényi Pál Dániel 2017 július 25., 11:53 Erdogan elnök nem szereti a hősöket: már 15-en ülnek a HERO feliratú póló viselése miatt.
Berlin irányváltást jelentett be a német-török viszonyban, mert szerintük Ankara hátat fordított az európai értékeknek Horváth Bence 2017 július 20., 13:20 A német külügyminisztérium válságtanácskozást tartott csütörtökön.
Letartóztatták a törökországi Amnesty International vezetőjét Horváth Bence 2017 július 18., 19:54 Összesen hat emberjogi aktivista került előzetesbe. Köztük van egy német állampolgár, akinek szabadon engedését Angela Merkel is követeli.
Törökország ragaszkodik a teljes jogú EU-tagsághoz Horváth Bence 2017 július 18., 19:04 Nem hajlandóak elfogadni egy alacsonyabb szintű partnerségi viszonyt. Közben már az Európai Néppárt frakcióvezetője is a tárgyalások felfüggesztését akarja.
Erdogan levágná a puccsisták fejét Sarkadi Zsolt 2017 július 16., 14:16 A török elnök a halálbüntetés visszaállításáról is beszélt.
Erdogan váratlanul hangüzenetet küldött a törökök telefonjaira Sarkadi Zsolt 2017 július 16., 07:28 Nem azt kérte, hogy szálljanak át másik gépjárműbe, hanem az épp egy évvel ezelőtti puccskísérlet miatt üdvözölte az embereket.
Erdogan kizártnak tartja, hogy feloldja a rendkívüli állapotot kasnyikm 2017 július 12., 19:29 Már egy éve azt csinál Erdogan, amit akar, és ezen nem kíván változtatni.