Józsefváros polgármestere szerint hiába költenének a közbiztonságra, túl kevés a rendőr, és ez a kormány hibája.
2020 novemberétől mostanáig tilos volt.
A rendőrség így már emberölés miatt nyomoz.
Egy horvát nő hagyta magára az újszülött gyereket, akit magyar rendőrök találtak meg.
Néhány napja írtunk róla, hogy pár hónap alatt letarolta a magyar iskolákat ez az újfajta elektromos cigaretta, aminek még a birtoklása is törvényellenes.
F. Roland Pomázon és Szentendrén tombolt, a rendőrség honlapja EGY ASSZONY MIATT 3.0 címmel számolt be az esetről.
Járóbot a gázpedálon.
Nem jött be.
Az iskola elől, a gyerekek szeme láttára vitték el a rendőrök.
A ház rézcsöveit leszaggató férfinak nem sikerült átvernie a kiérkező rendőröket.
Kiderült, hogy fegyveres rablásért keresik a 18 éves férfit.
Az Angliában bejegyzett cég a rendőrség szerint összesen 70 millió forintot szedett be a jelentkezőktől.
A bámészkodók és a helyszínre siető szülők szerint is túl sokáig hezitáltak a rendőrök az uvaldei mészárlás helyszínén.
Autókat tört fel, masszázságyat lopott.
Ez volt az utóbbi idők egyik legvéresebb rajtaütése a brazil szegénynegyedekben.