Néhány héten belül ez már a második családirtás.
17 embert állítottak elő, közülük 14-et gyanúsítanak a kréta és a hópihe nevű pszichoaktív szerek terítésével.
Az Újpest stadionjának betiltása indította el a káoszt.
Már egy másik férfival élt, amikor elhurcolták. Amikor a férfi elment érte, vasvillával és vascsővel estek a kocsijának.
A 32 éves férfit, aki a gyerek anyját is bántalmazta, őrizetbe vették.
Az biztos, hogy sehogy se jó várakozni benne.
Két szír, két palesztin és egy algériai férfiről van szó.
Pénzt követelt a lánytól. Miután a rendőrök elfogták, elmondta: korcsolyázásra kellett.
Többen bejutottak Magyarország területére, őket feltartóztatták.
A mentősök szerint már a telefonban szidalmazták őket, ezért kértek rendőri kíséretet.
Összesen 160 kg zöldség ment a levesbe (illetve nem ment).
A rendőrség szemtanúkat keres.
Ugyanakkor 19 százalékkal, 3995-re csökkent az egyéb gyilkossági esetek száma.
Az őrmester a Damjanich utcánál vette észre, hogy görcsben rángatózik a Rocky nevű kistestű kutya, aminek a gazdája nem jól mérte fel a helyzetet.
A Teleki téren fogták el a rendőrök.