Sárneczky Krisztián előadása a novemberi Budapest Science Meetup-on.
A kilencvenes évek romániai árvaházaiban elképesztő állapotok uralkodtak. Az innen kikerülő gyerekek szellemi fejlődését tanulmányozó Bucharest Early Intervention Project révén ma már tudjuk, hogy az ilyen intézményeknél bármi jobb.
Komoly mennyiségű port és törmeléket hagyott hátra az üstökös, melynek köszönhetően sikerült az összetételét is megállapítani.
Nyolcvanhat éves korában meghalt csütörtökön Alexander Grothendieck, a huszadik század egyik legnagyobb hatású matematikusa.
Történelmi eredmény, ez az első sima landolás egy üstökös felszínén!
Ez lesz az első leszállás egy üstökös felszínére. Ha összejön, az óriási európai és magyar siker is lesz.
Előadások az üstökösök és a Parkinson-kór kutatásáról, illetve a foglalkoztatás gazdaságföldrajzi szemszögből történő vizsgálatáról. Helyszín a Milestone Institute.
Ez már a második moratórium két év alatt. Nagy vita zajlik, hogy megéri-e vállalni ezeknek a kutatásoknak a kockázatát.
Huszonöt év alatt a posztkommunista térség országai eléggé különböző utakat jártak be a tudomány szempontjából. A Nature, Magyarországot külön kiemelve, azt vizsgálja, ki, hogyan teljesített.
Pál András előadása az októberi Budapest Science Meetup-on.
Scheer Ildikó előadása az októberi Budapest Science Meetup-on.
Újabb lélegzetelállító felvételt küldött vissza a Cassini a Szaturnusztól.
Önt is kirázza a hideg a Startup szótól? Vagy szívesen izzadna egy startup szaunában? Rajong a mikroRNS-ekért, vagy retteg tőlük? Önnek szól az Impakták új adása.
Bereczki Zsolt előadása az októberi Budapest Science Meetup-on.
2015 júliusában ér a Plútóhoz a NASA New Horizons szondája. A Hubble nemrég további célpontokat talált neki.