A Tisza elnöke a fiataloktól kérte, hogy győzzék meg a nagyszülőket: „egy olyan hatalomra szavaztak, ahol a miniszterelnök eltaposandó poloskának nevez titeket azért, mert nem vagytok Fidesz-szavazók”.
Végigvettük az ügyet, ami miatt megtorlást kiáltott a Fidesz. Így bontakozott ki az év egyik legsúlyosabb bűnügyéből az év talán legnagyobb politikai botránya.
Mindkét oldalon azt látjuk, hogy a kiemelt alakok áldozati pozícióba emelésével a politikai tétek növekednek: a kormánypártok úgy védik Semjént, mint az utolsó bástyát, ami elválasztja őket a bukástól, az ellenzékiek pedig Juhászban látják a mártírt, aki ugyan az igazságot akarta kimondani, a hatalom mégis megpróbálta őt elhallgattatni.
Hétfő van, szabad a Borízű! Erzsébetváros kikel önmagából. Zsolt bácsi week. Tiszaburai választási csalás. Föltámadt a Kádár. Baksa-Soós János, az underground szelleme. Koncepció Szegeden. Winkler rollert tesztel.
Burjánzó barokk, szórakoztató propaganda, egy szent ember és egy vártnál könnyebb győzelem a 444 napindító hírlevelében.
Junghausz Rajmund maga is gyerekotthonban nevelkedett, ezért is döbbent meg Semjén mondatain.
Erzsébetváros kikel önmagából. Zsolt bácsi week. Tiszaburai választási csalás. Föltámadt a Kádár. Baksa-Soós János, az underground szelleme. Koncepció Szegeden. Winkler rollert tesztel.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter reméli, lesznek olyanok, akiket szabadságvesztésre ítélnek azért, mert ilyen vádakat fogalmaznak meg Semjén Zsolttal szemben.
Az volt a válasz, hogy „mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek”.
Nem érti, hogy a hatóságok előbb miért nem annak mennek utána, hogy ki az a Zsolt bácsi.
Lázár pedofilvádjai, leálló amerikai állam, ismerős grúz propaganda és a háborús vészhelyzet jövője a 444 napindító hírlevelében.
Junghausz Rajmund kötelezővé tenné „a kormánytagok számára, hogy személyesen ismerjék meg ezeket a terhelt intézményeket és az ott élő növendékeket.”
A miniszterelnök-helyettes kijelentését félreértésnek minősítette Gulyás Gergely.
Október 7-ére.
„Most ugye föl szokták hozni Vona Gábornak az ügyét. Én azt tudom mondani, hogy előtte mit csinált a Kocsis Mátéval” – mondja a KDNP elnöke a köztévében.