siófok

Nyakuknál fogva vezették ki, és megverték a legénybúcsú társaság tagjait a biztonsági őrök Siófokon

Úgy akadályozták meg, hogy összeverekedjen két társaság, hogy inkább ők maguk verték meg őket.

Boros Juli
bűnügy

Vakcinákkal és fertőtlenítéssel akart milliókat kicsalni egy vállalkozóból egy siófoki nő, egy év börtönt kapott

A tisztiorvosi szolgálat munkatársának adta ki magát, és azt mondta a vállalkozónak, hogy oltóanyagot, valamint telephelye fertőtlenítését kell megrendelnie, különben "bezárják" a vállalkozását.

Szász Zsófi
bűnügy

Egy régi ólba zártak egy idős asszonyt, börtön vár rájuk

Elvették a házát, és embertelen körülmények között tartották fogva egy elhagyatott területen. A rendőrök szabadították ki.

Magyari Péter
bűnügy

Nem tudta a széf kódját, úgyhogy inkább magával vitte az egészet

A kifosztott siófoki hotel alkalmazottai látták, ahogy a vádlott egy gurulós kocsin tol ki egy újabb páncélszekrényt, ezután értesítették a rendőrséget.

Boros Juli
bűnügy

Öt kiló heroint akart csempészni Siófokra három szerb férfi

Fejenként 9 év börtönt kaptak.

Fődi Kitti
bűnügy

2018 óta taníthatott egy végzettség nélküli szédelgő egy siófoki iskolában

Simán elfogadták a hamis diplomájáról készült fénymásolatot, ugyanis korábban már a kamupapírt is elvesztette.

Szily László
bűnügy

Magyar Narancs: koronavírusos orvos is részt vett a siófoki továbbképzésen

Több mint egy tucat környékbeli háziorvos került házi karanténba.

Botos Tamás
Egészségügy

Két napos éhségsztrájkba kezd a Jobbik parlamenti képviselője

Potocskáné Kőrösi Anita egy siófoki aparmanház építése ellen tiltakozik a szokatlan akcióval.

Király András
POLITIKA

Egy beteg és egy ápoló is elkapta a koronavírust a siófoki kórházban

Minden osztályon látogatási tilalmat rendeltek el.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Több mint 100 millió forintnyi hamis euróval kaptak el két férfit Siófokon

Már a második üzletnél lebuktak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Razziáztak a rendőrök a siófoki bulinegyedben

Megszállták a Petőfi sétányt, közel ezer embert ellenőriztek.

Czinkóczi Sándor
szórakozás

A polgármester is tüntetett Siófokon a meteorológiai állomás mellé engedélyezett ötemeletes társasház megépítése ellen

A tiltakozók szerint nem csak egy újabb parti szakasz lenne így beépítve, de a viharjelzés pontossága is veszélybe kerülhet.

Horváth Bence
politika

Siófok polgármestere betiltaná az utcai alkoholfogyasztást

A boltokban is korlátozná az éjszakai alkohol árusítását.

Fődi Kitti
belföld

A kormányhivatal megadta az engedélyt a siófoki obszervatórium méréseit akadályozó társasház megépítésére

Az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatósága szerint emberéletek is múlhatnak a beruházáson.

Fődi Kitti
belföld

Kigyulladt a mozdony Siófokon

A MÁV szerint 30-45 perces késésekre kell készülni.

Botos Tamás
baleset