stummer jános

Szijjártó: Az újságírói munkája miatt senkit sem figyeltek meg

Ezek szerint más miatt figyelhettek meg újságírókat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Stummer szerint több mint 100 ember ellen használták itthon a Pegasust és a szerződés még most is érvényben van

A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerint Kósa bakizott, amikor elismerte, hogy vettek a Pegasusból, de innentől kezdve ő is nyíltabban beszélhet az ügyről.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A hárítástól a beismerésig 109 napon át húzták a Pegasus-ügyet, hogy Kósa Lajos pont a lényeget ne ismerje el

Bár messzebbre ment, mint a miniszterek, de még mindig nem ő a nyilvánosság bajnoka.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Stummer azért vállalta a titoksértés kockázatát, hogy végre nyíltan lehessen beszélni a Pegasus beszerzéséről

Az ellenzék a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén tisztázná a Pegasus-ügy részleteit most, hogy Kósa Lajos kikotyogta, a Belügyminisztérium valóban megvette a szoftvert. Amit aztán Stummer maga is megerősített.

Király András
POLITIKA

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint Kósa államtitkot sértett, amikor elmondta, hogy a belügy vette meg a Pegasust

Stummer János szerint ezért akár 3 év szabadságvesztést is kaphatna a Fidesz alelnöke.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Egyetlen parlamenti bizottság sem tudja ellátni az ellenőrzési funkcióját”

Hiába ült össze végre a nemzetbiztonsági bizottság, semmivel sem tudunk többet a Pegasus-ügyről.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

2050-ig titkosították, mi hangzott el Pegasus-ügyben a nemzetbiztonsági bizottság ülésén

Az ellenzéki tagok szerint nem cáfolták egyértelműen, hogy megfigyeltek ellenzéki szereplőket.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Stummer János szerint feltételezhető, hogy a magyar titkosszolgálatok tényleg használták a Pegasust

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke a vizsgálódásaik részleteiről nem számolhatott be, de jelezte, hogy ténymegállapító albizottság létrehozását javasolják.

Király András
POLITIKA

Stummer: A kérdés az, hogy történt-e törvénytelen megfigyelés politikai alapon a Pegasus-ügyben

A nemzetbiztonsági bizottság igazából az őszi parlamenti ülésszak elején tud újra akcióba lendülni, de addig is tényfeltárnak, bár az eredményeiket nem oszthatják meg a nyilvánossággal.

Szily László
POLITIKA

Süli Jánost is meghallgatná a Nemzetbiztonsági bizottság a lehallgatási botrány miatt

Elmondhatná, hogyan került fel a listára a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár telefonszáma.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Megfigyelési ügy: Hétfőre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a jobbikos elnök, hogy meghallgathassák Pintért

Stummer arra kéri a fideszeseket, hogy gondolják meg magukat, és ne akadályozzák meg, hogy a belügyminiszter tájékoztatást adjon.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Az ellenzék kezdeményezi a nemzetbiztonsági bizottság összehívását a megfigyelési botrány miatt

A jobbikos Stummer János, az MSZP-s Molnár Zsolt és az LMP-s Ungár Péter azt írja, ha a Fidesz-KDNP vagy a kormánytagok bojkottálják az ülést, azt beismerésként fogják tekinteni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem jelentek meg a fideszes tagok, ezért nem ülésezhetett a nemzetbiztonsági bizottság Fudan-ügyben

Szabotázsakciónak minősítette a jobbikos elnök a kormánypárti képviselők távolmaradását.

Botos Tamás
POLITIKA

Stummer János Pintér Sándorral tárgyalt a Puskás Aréna alá tervezett alagútról

Stummer arra kérte a belügyminisztert, hogy halasszák el az alagút építését.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Puskás Aréna: A tervezett megoldás egy 50 méter hosszú autós aluljáró

A stadion reagált arra, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt állítja: Orbánék titkos alagutat terveznek a Puskás Aréna alá 2 milliárdért.

Herczeg Márk
POLITIKA